Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

XVII. Lépcsőfutó Országos Bajnokság

Józsefvárosi sikerek a tűzoltók szakmai versenyén

2016. szeptember 26. hétfő

Hagyományosan a Józsefvárosban található Semmelweis Egyetem huszonkét emelet magas, Nagyvárad téri Elméleti Tömbje adott otthont a tűzoltók Lépcsőfutó Országos Bajnokságnak szeptember 24-én. A versenyen négy józsefvárosi tűzoltó is indult, Dudás Csaba 3 perces időeredményével korosztálya első díját szerezte meg, ezzel összesítésben a hatodik leggyorsabb lépcsőfutó lett.

Több mint 200 versenyző állt rajthoz a tizenhetedik alkalommal megrendezett Lépcsőfutó Országos Bajnokságon szombaton, hogy a lehető legrövidebb idő alatt felérjen a 22 emelet magas épület tetejére. Mivel ez elsősorban egy szakmai verseny, ezért a valós élethelyzethez igazodik, így a tűzoltók a körülbelül 20-25 kilogrammos teljes menetfelszerelésben – tűzoltó ruházatban, sisakban, légzőálarcban, illetve a sűrített levegős palackkal a hátukon – teszik meg a távot. A versenyzők egyéniben és párosban, illetve nemenként és korosztályonként is megmérettetnek.

Dudás Csaba, a VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságról érkezett tűzoltó hadnagy évről évre jól szerepel a bajnokságon. Idén is – ahogyan két évvel ezelőtt – megnyerte a 40-44 éves korosztály versenyét. Ezúttal 3 perc alatt teljesítette a távot, és mint lapunknak elmondta, nincs könnyű szakasza a versenynek. „Az elejétől a végéig nehéz” – tette hozzá Dudás Csaba.  

A versenyen ebben az évben először vendégcsapat is rajthoz állt. A riói olimpián részt vevő kajak-kenusok állítottak össze egy négyfős csapatot, illetve hozták magukkal az ifiket is, és közösen tették meg váltóban ezt a távot – mondta el lapunknak Hajdú Márton alezredes. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hozzátette: a hivatásosokhoz hasonlóan ők is teljes felszereléssel – a gyermekek mentőálarcban – tették meg a távot, egymást váltva. 

Hajdú Márton szerint ezzel a nyitással azt szeretné elérni a Katasztrófavédelem, hogy jövő évtől külsős csapatok is részt vehessenek az eseményen. A bajnokság nem felmenő rendszerű, de sok helyen a megyei igazgatóságok is tartanak ilyen versenyeket, amelyen felkészülnek az országos bajnokságra. A hivatásosokon kívül önkéntes és létesítményi tűzoltók, valamint idén Szlovákiából érkezett katasztrófavédők is részt vettek. A legjobbakat kupával és oklevéllel díjazták, ám nem elhanyagolható a presztízsértéke sem, hiszen ilyenkor a résztvevők saját magukkal illetve a kollégáikkal is versenyeznek. 

A józsefvárosi tűzoltók közül az abszolút kategóriában 6. helyezett Dudás Csaba lett, mellette Szendrei Balázs a 38., Kuchen Dániel a 40., és Lami András a 66. legjobb időeredményt érte el. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben