Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Új burkolat, homokozók és játékok

Megszépült a játszóudvar a Mini-Manó Bölcsődében

2016. szeptember 28. szerda

Teljesen újjáépítették a játszóudvart a Mini-Manó Bölcsődében: burkolatot cseréltek, új homokozókat alakítottak ki és új játékokat is kaptak a kisgyermekek. A szerdai ünnepélyes átadón Sántha Péterné alpolgármester elmondta: Józsefváros önkormányzata kiemelten figyel arra, hogy a kerületi apróságok minél jobb körülmények között nevelkedhessenek.

A Baross utcai bölcsődébe járó gyermekeket mostantól barátságosabb, modernebb és biztonságosabb környezet fogadja a teljes körű udvari felújításnak köszönhetően. Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője elmondta: talajcserét végeztek fűtelepítéssel, kiépítették a csapadék elvezetését, az udvar másik részén pedig holland műfüvet fektettek le.

Egy rollerpályát is kialakítottak gumiburkolattal, és két új homokozóban valamint egy fa házikóban is játszhatnak a kicsik. Lefestették a kerítést is, ami színben harmonizál az épülettel. A beruházás 10.5 millió forintból valósult meg, emellett a nyáron belső festést végeztek az épületben, a vezetői irodát kibővítették és gyereksarkot alakítottak ki. 

Az ünnepélyes átadón Sántha Péterné alpolgármester kiemelte: az önkormányzat vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy a józsefvárosi gyerekek már a legkisebb kortól kezdve ideális körülmények között tölthessék mindennapjaikat, hogy a közösségekbe minél előbb beilleszkedhessenek. Ehhez nagyon fontos feltétel a csoportszobák és az udvarok megfelelő felszereltsége.

Az alpolgármester hozzátette: jó kezekben vannak a bölcsődék, az önkormányzat pedig igyekszik minden felújítást, eszköz- és játékbeszerzést támogatni. „Nagy boldogság, hogy ez a sok tüneményes apróság ilyen jól érzi magát a Mini-Manó Bölcsődében, és persze a többiben is” – zárta szavait Sántha Péterné.

A józsefvárosi bölcsődékben folyamatosak a fejlesztések: nyáron több intézményben is végeztek festést és egyéb beruházásokat.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben