Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Gyermekprogramok és kirakodóvásár

Márton-napi libaságok a Mátyás téren

2016. november 12. szombat

Péntek délután a legkisebbek és a legnagyobbak is megtalálhatták a kedvükre való programot a Kesztyűgyár Közösségi Ház Márton-napi rendezvényén. Volt kirakodóvásár, állatsimogató, ügyességi játékok és koncert. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de az állatok elárulták gágogásukkal.

Varga Zita, a Kesztyűgyár Közösségi Ház gyermekprogramjainak szakmai vezetője elmondta, hogy immár második alkalommal rendezték meg a Márton-napi rendezvényüket a Mátyás téren. „Izgalmas játékokkal, ügyességi feladatokkal vártuk a legkisebbeket a pénteki programunkra. Volt íjászat, célba dobás, egyensúlyozós játék, és a nagyon népszerű állatsimogató, ahol lámák és libák derítették jókedvre a gyerekeket.

A nagyobbakat a velünk együttműködő civil szervezetek kirakodóvására várta, a kiváló hangulatról pedig nagyszerű zenészek gondoskodtak, köztük Mészáros Eszter, a Hét Hat Club, és a Valami Swing együttesek. A délután folyamán a térre kilátogatókat libatepertős zsíros kenyérrel és a forró teával kínálták a szervezők” – tette hozzá Varga Zita.

Szabó Barbara a kislányával érkezett a Mátyási téri rendezvényre. „A barátnőm látta az interneten a Kesztyűgyár Közösségi Ház programajánlatát, szólt nekem és kíváncsiságból eljöttünk. A fővárosban élő gyermekek túlnyomó többsége nagyon ritkán találkozik háztáji állatokkal, így az én kislányom kedvence az állatsimogató volt. Emlékszem, hogy az iskolájában egy kisfiú a récét összetévesztette a pávával, mert nem ismerte fel az állatokat. Nagyon hálás vagyok ezért a jó hangulatú, játékos rendezvényért” – hangsúlyozta a fiatal anyuka. 

Szent Márton-év

A 2016-os évet Szent Márton-emlékévnek nyilvánította a magyar kormány a mai Szombathelyen 1700 éve, 316-ban született Tours-i Szent Márton, Magyarország egyik védőszentje emlékére és tiszteletére. A jubileumi év célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet Szent Mártonra, aki életével, cselekedeteivel példaképül szolgálhat.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben