Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Lezárult a Köszönjük Neked fotókampány

Kiállás a fizikai munkát végzők megbecsüléséért

2016. november 22. kedd

Összeszerelnek, megjavítanak, felépítenek, becsomagolnak, sokszor mégsem kapják meg a kellő megbecsülést a fizikai dolgozók. Azért, hogy ez megváltozzon, a HRC Group hatállomásos, országos fotókampányt indított, hogy felhívják a figyelmet a fizikai munkát végzők értékes munkájára. A program zárórendezvényén, a Keleti pályaudvaron Sára Botond alpolgármester elmondta: Józsefvárosban is érzékelhető a szakemberek hiánya, ezért az önkormányzat elkötelezett a szakképzés támogatása mellett.

A fizikai munkát végzők toborzása és megtartása országos problémát jelent, aminek egyik oka, hogy manapság nem népszerű fizikai munkát végezni. A szeptemberben indult Köszönjük Neked elnevezésű kampány – amelyhez több mint 100 cég csatlakozott – erre a problémára hívja fel a figyelmet. A plakátoknak köszönhetően Budapestről és számos vidéki városból 105 munkatárs arcát és inspiráló történetét ismerhetjük meg. 

A kampányzáró eseménynek a MÁV-csoport, mint résztvevő cég adott otthont a Keleti pályaudvar járműjavító telephelyén. Kerületünk alpolgármestere ünnepi beszédében elmondta: 2010 után megkezdődött a szakképzés átalakítása, amelynek köszönhetően segély helyett a megbecsült munkára épített társadalom formálódott.

Sára Botond arról is beszélt, hogy az egyetemek mellett számos szakképző intézmény is található Józsefvárosban, aminek előnyeit szeretnék a kerület és szakemberek javára fordítani. Az alpolgármester hozzátette: ezekkel az intézményekkel egy olyan megállapodást terveznek kötni, ami egyrészt kifejezi a fizikai munkások megbecsülését, másrészt segíti azt, hogy képzésük után is Józsefvárosban maradjanak, és a kerületben vállaljanak munkát.

A kezdeményezés részleteit a HRC Group ügyvezető igazgatója ismertette. Vidó Csilla elmondta: fontosnak tartották, hogy minél több és minél szerteágazóbb iparágakban tevékenykedő munkáltató szerepeljen a kampányban. A cél pedig az volt, hogy átformálják a köztudatban a fizikai munkát végzők megítélését – tette hozzá az ügyvezető.

A fotókból készült plakátokat a sajtótájékoztató keretein belül adták át a kampányban szerepelt cégeknek. A kész anyagokat a helyi Iparkamarával együttműködve minden egyes résztvevő régióban kiállítják, Budapesten a Keleti pályaudvar Lotz-termében láthatóak december 22-éig.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben