Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

„János király karácsonya”

Ünnepi műsorral zárták az idei évet a Lakatosban

2016. december 19. hétfõ

A János király karácsonya című darabot adták elő a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium harmadik osztályos növendékei. A zsúfolásig megtelt tornateremben mindenki néma csendben figyelte az előadást, amelynek végén szaloncukorral lepte meg Sántha Péterné alpolgármester a diákokat. A Lakatosban a pénteki volt az utolsó tanítási nap ebben az évben.

Kis Edit intézményvezető elmondta, hogy már hosszú hetek óta készültek a tanulók az előadásra. „A János király karácsonya című darabot adták elő iskolánk harmadik osztályos tanulói, akiket egy drámapedagógus készített fel. Úgy láttam, hogy mindenki élvezte az előadást, amelynek végén vendégünk, Sántha Péterné alpolgármester apró ajándékkal kedveskedett az összes diáknak. Több alkalommal jöttünk iskolába szombatonként, így nekünk a pénteki volt az utolsó tanítási nap ebben az évben” – tette hozzá az igazgató.

Sántha Péterné alpolgármester szerint lebilincselő volt a karácsonyi előadás. „A Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium a kezdetektől fogva nagyon kedves nekem.

Amit az itt dolgozó pedagógusok végeznek, az nagyon fontos és egyedülálló, éppen ezért a gyerekek is nagyon közel állnak hozzám. Ilyen drámapedagógiai előadást még nem láttam, egyszerre volt megható és megrendítő. Csak gratulálni tudok a gyerekeknek és a felkészítő tanároknak” – emelte ki az alpolgármester.