Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A grundon ismerkedett meg regényének hőseivel

Molnár Ferenc, a népszerű író és férfi

2016. december 28. szerda

Molnár Ferenc szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője állandó szerepet kapott, legismertebb regénye, a Pál utcai fiúk nagy része is Józsefvárosban játszódik. Az író, újságíró a kerületben született, és több helyen is lakott Józsefvárosban. Egyik kedvenc helye, a Balaton kávéház is itt állt, a Rákóczi úton.

Molnár Ferenc 1878. január 12-én Józsefvárosban született, szüleivel 1895-ig a József körút 68-ban lakott, majd a József körút 83. szám alá költöztek, ahol 1905-ig éltek.

Az író emléktáblája a József körút 83. homlokzatán

1887-től a Lónyai utcai Református Gimnáziumban tanult, ahol 1895-ben tett érettségi vizsgát. Molnár Ferenc 1897-től már hírlapíróként dolgozott.

Szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője állandó szerepet kapott. 1847-ben költözött az Illés utca 25. szám alá a Füvészkert, amely igazán híressé Molnár Ferenc 1907-ben megjelent, A Pál utcai fiúk című regénye hatására vált.

A Pál utcán keresztül naponta járt az író, az itt található grundon ismerkedett meg regénye hőseivel. Nem ez azonban az egyetlen kert, amelyet Molnár Ferenc híres regényében felbukkan: szerepel benne többek közt a Múzeumkert is.

Az 1890-es évek elején a Rákóczi út 17. szám alatt (egykoron Kerepesi út) működött a Balaton kávéház, amely az írók, újságírók kedvenc találka- és munkahelyének számított. A Pesti Napló című újságnak egy külön asztala is volt itt, amelynél gyakran üldögélt maga Molnár Ferenc is. A hírlapíró a főváros más kerületeiben működő kávéházakat ugyancsak előszeretettel látogatta barátaival, többek között Bródy Sándorral is, akinek a tanítványának tekintette magát. Molnár élete során Genf, Párizs és New York kávéházait és éttermeit is belakta.

Molnár Ferenc első felesége Vészi Margit festő-írónő volt, akivel a Népszínház utcában lakott. A színház világa azonban a drámaíró magánéletét alaposan felkavarta. Második felesége a híres színésznő, Fedák Sári lett, akivel meglehetősen zűrös életet éltek (erről szól az író Üvegcipő). Az író néhány rövid év után Darvas Lilibe szeretett bele, aki nála jóval fiatalabb volt.

Határainkon túl Molnár Ferenc az egyik legismertebb magyar regény- és drámaírónk, műveit számos nyelvre lefordították, drámáit játszották többek között New Yorkban is, itt is halt meg 1952-ben. Az író nyolcadik kerületi élményei a Pál utcai fiúk mellett több művében is felbukkannak, a legtöbb az Andor című regényében.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben