Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Újévi szentmise a Szent József templomban

Böjte Csaba és pártfogoltjai Józsefvárosban

2017. január 03. kedd

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes erdélyi pártfogoltjai közül száz, székely népviseletbe öltözött gyermek is bekapcsolódott a több száz fős kórus előadásában felcsendülő magyar Himnusz éneklésébe Mága Zoltán újévi koncertjén. Böjte Csaba a gyermekekkel másnap, január 2-án a zsúfolásig megtelt Horváth Mihály téri templomba látogatott.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Mága Zoltán hegedűművész újévi koncertjére érkezett száz gyermekkel, ahol a magyar Himnuszt énekelték el. „Óriási élményt jelentett az erdélyi gyermekeknek Budapestre jönni, nekem pedig nagy kiváltság ebben a városban misét celebrálni.

A Szent József templomban mindig szívesen fogadnak bennünket, és szerettem volna erre a városra, és Erdélyre Isten áldását kérni. Az egyház Szent László évet hirdetett, aki egyébként Erdély védőszentje is, és kértem a Mindenhatót, hogy segítsen nekünk hozzá hasonló tulajdonságokat kimutatni. Kívánok minden józsefvárosi lakosnak egészségben, és boldogságban teli mindennapokat 2017-ben!” – emelte ki a szerzetes.

Michels Antal, a Horváth Mihály téri templom plébánosa elmondta, hogy Böjte Csaba ferences rendi szerzetes látogatása nagy megtiszteltetés a kerület számára. „Kevés időnk, mindössze egy napunk volt arra, hogy a híveket értesítsük, hogy hétfő délután Böjte Csaba fogja celebrálni az újévi szentmisét.

De úgy tűnik, hogy ez az egy nap is elegendő volt arra, hogy zsúfolásig megteljen az Isten hajléka, sőt, sokan állva voltak kénytelenek meghallgatni az igét” – fűzte hozzá Michels Antal.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben