Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Emlékezés a Don hőseire

Koszorúzás a 2. magyar hadsereg tragédiájának évfordulóján

2017. január 13. péntek

Idén hetvennégy esztendeje, 1943. január 12-én indult meg a Vörös Hadsereg offenzívája a Don mentén folyamvédelmi feladatokat ellátó 2. magyar hadsereg ellen. A támadás áttörte az arcvonalat és a második világháború legnagyobb magyar katonai véráldozatot követelő tragédiájához vezetett: a 200 ezres seregből 120 ezren soha nem tértek haza. Az elesett hősök emléke előtt a Ludovika Campus Főépületénél található II. világháborús emlékműnél koszorúzással tisztelegtek, Józsefváros Önkormányzatát Sántha Péterné képviselte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett ünnepségen.

A Himnusz hangjaival kezdődött a megemlékezés január 12-én a Ludovika téren, ahol a Don-kanyarban elpusztult, és a fogságból soha vissza nem tért katonahősökre emlékeztek. Nemzeti imánk közös eléneklése után vitéz Somogyváry Gyula – a két világháború között alkotó népszerű „Gyula diák” – A boldog szunnyadókhoz című versét szavalta el Lengyel Andrea zászlós.

A szavalatot követően az elesett honvédekért Máté Sándor protestáns, és Kótai Róbert katolikus tábori lelkész celebrált emlékező imádságot, békességet kérve Istentől az életüket áldozó hősöknek. Kótai százados elmondta, ezt a százezernyi férfit az országnak egyszer el kell siratnia.

Felhívta a figyelmet, hogy okulnunk kell történelmünk gyászos eseményeiből, hiszen a kezdetben elkövetett kis hiba a végkifejletben nagy torzulást okoz, ezért a gonoszt már csírájában el kell fojtani – elsősorban saját magunkban. Máté alezredes „Tisztelet a hősöknek, áldás poraikra, békesség a magyar népre” – fohásszal zárta imáját.

Beszédében Dr. Kaló József, az NKE adjunktusa emlékezett meg a 74 évvel ezelőtti tragédiáról, amely a 2. magyar hadsereg teljes pusztulásához vezetett. Felidézte, csapataink német követelésre, kényszerből kerültek a hadszíntérre, ahol teljes egészében német alárendeltség alá kerültek, a magyar vezérkarnak logisztikai és személyzeti kérdéseken kívül semmilyen beleszólása sem maradt.

Honvédeink – 1500 kilométerre hazájuktól – áldozatnak tekintették magukat, akik megváltották az országot a háborúban való szenvedéstől az 1942-es esztendőre, hogy a hátországban maradottak viszonylagos békében élhessenek. Elkeseredésüket fokozta, hogy az ígért német fegyverzeti és felszerelési kiegészítések csak részben érkeztek meg, és létszámukhoz képest irreálisan hosszú védelmi vonal kiépítését kapták feladatul. Ennek ellenére a januári áttörés elsöprő erejének csapataink a mostoha, mínusz 30-35 fokos hidegben is napokig ellenálltak, jelentős veszteséget okozva a támadóknak.

Az ünnepség díszsortűzzel zárult, az emlékműnél Sántha Péterné alpolgármester mellett koszorút helyezett el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében Dr. Patyi András rektor és Dr. Pohl Árpád ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, valamint a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalja is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben