Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Negyvenmillió forint értékű kábítószer volt a gyomrában

Vádat emeltek a Józsefvárosban elfogott kokaincsempész ellen

2017. január 18. szerda

Kapszulákban lenyelve több mint egy kilogramm kokaint hozott be Magyarországra egy 30 éves bissau-guineai állampolgárságú férfi tavaly tavasszal. A Józsefvárosban elfogott férfi ellen a Fővárosi Főügyészség emelt vádat, amely alapján tizenöt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

A vádirat szerint a csempész tavaly év elején került kapcsolatba egy Görögországban élő személlyel, aki rávette arra, hogy 5000 euró ellenében, kapszulákban lenyelve kokaint szállítson Dubajból Budapestre – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.  

A bissau-guineai férfi társa utasításai alapján májusban Dubajba utazott, ahol átvett 110 darab, összesen mintegy 1,1 kilogramm kokaint tartalmazó kapszulát. Másnap hajnalban lenyelte a kapszulákat, majd egy reggeli repülőjárattal Budapestre utazott. A férfi 2016. május 9-én érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahonnan taxival egy józsefvárosi hotelhez ment, hogy a kapszulákat a szervezetéből kiürítse, majd azokat a megbízás szerint átadja egy harmadik személynek. Amint azt korábban megírtuk, a rendőrök a szálloda előtt elfogták a kábítószercsempészt.

A Fővárosi Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt emelt vádat, amely büntetési tétele öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés is lehet – áll a közleményben.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben