Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Több bűncselekményt is elismert

Elfogták az edzőtermi betörőt

2017. január 21. szombat

Egy II. János Pál pápa téri edzőteremben január 11-ről 12-re virradó éjszaka felfeszítették az ablakot és betörtek. Az elkövető egy laptopot, valamint egy kártyaolvasót lopott el a teremből, ezzel több, mint százezer forint kárt okozott. A tettest elfogták, kihallgatásakor további bűncselekményeket is beismert.

A betörést egy közeli épület biztonsági kamerája rögzítette, amelynek segítségével az elkövetőt a józsefvárosi rendőrök beazonosították és január 19-én 10 óra 50 perckor a Nagyfuvaros utcában elfogták - olvasható a police.hu oldalon. Elfogását követően előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

L. Sándor 40 éves budapesti lakos gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy további két józsefvárosi helyiségbe - egy gyógyszertárba és egy pincébe - is megkísérelt betörni, de ezek nem jártak sikerrel.

A férfit kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását. Ellene lopás bűntette, valamint lopás kísérlet bűntette megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás. 

A fotó illusztráció.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben