Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A VIII. kerületi rendőrkapitányság 2016-os beszámolója

Jelentősen csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Józsefvárosban

2017. március 09. csütörtök

34,5 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma a tavalyi évben Józsefvárosban – emelte ki évértékelő beszámolójában Molnár Gábor alezredes, a VIII. kerület rendőrkapitánya a józsefvárosi képviselő-testület március 9-ei ülésén. A rendőrkapitány emellett hangsúlyozta: a tizennégy kiemelten kezelt bűncselekmény kapcsán a nyomozás eredményessége közel kétszeresére javult. Kocsis Máté polgármester megköszönve a józsefvárosi rendőrök munkáját elmondta: szembetűnő a nyomozáseredményességi mutatók javulása, az önkormányzat pedig idén is minden lehetséges eszközével támogatja a kerületi rendőrkapitányság munkáját. A beszámolón jelen volt Bucsek Gábor vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya is.

Józsefváros rendőrkapitányának beszámolójából kiderült: a regisztrált bűncselekmények száma 34,5 százalékkal csökkent. A kiemelt bűncselekmények közül a kifosztás (175-ről 125-re), a lopás (3015-ről 2501-re), a gépjármű feltörés (126-ról 86-ra) a lakásbetörések (181-ről 126-ra) és a rablások száma (49-ről 47-re) is csökkent. Ez utóbbi bűncselekmény esetében a nyomozás eredményessége 92,7 százalékra emelkedett. A tizennégy kiemelten kezelt bűncselekmény száma (3877-ről 3430-ra) csökkent, a nyomozás eredményességi mutató pedig közel kétszeresére, 42,4 százalékra javult. Mint azt Molnár Gábor elmondta, a regisztrált bűncselekmények jelentős hányadát 27,3 százalékát közterületen követik el, ezek száma is csökkent (1476-ról 1398-ra), a nyomozás eredményessége pedig ebben az esetben is jelentősen 75,6 százalékra emelkedett. „A kiugróan magas nyomozáseredményesség elsősorban a térfigyelő kamerarendszernek, a rendőrkapitányság közterületi szolgálatának és a készenléti rendőrség munkatársainak is köszönhető” – fogalmazott Molnár Gábor. 

Folyamatosan csökkennek a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények

Mint a rendőrkapitány elmondta: kerületünkben folyamatosan csökkenő tendencia figyelhető meg a kábítószer fogyasztás és terjesztés bűncselekmények elkövetése tekintetében. Molnár Gábor kiemelte a józsefvárosi akciócsoport munkáját, amelyet a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés ellen hoztak létre. A különleges csoport rendszeresen összehangolt akciót tart, sok esetben társszervekkel együttműködve. Ennek köszönhetően felszámolták a kábítószer-terjesztő helyek jelentős részét és csökkent a fogyasztói magatartás mértéke is. Molnár Gábor arról is beszámolt, hogy az elmúlt évben a kerületi rendőrök 218.901 óra szolgálatot teljesítettek közterületen.

A rendőrkapitány fontosnak tartotta, hogy az önkormányzat segítségével megnyílhatott a második körzeti megbízotti iroda a Bauer Sándor utcában, amely jelentősen megkönnyíti a lakossági párbeszédet. Kiemelte a polgárőrséggel és a közterület-felügyelettel kialakított kiváló kapcsolatot, és eredményesnek nevezte a közös járőrözéseket.

Józsefváros támogatja a rendőrség célkitűzéseit

A kapitányság bűnmegelőzési feladatairól szólva Molnár Gábor elmondta: az iskola rendőre program keretében több alkalommal tartottak előadást oktatási intézményekben, nyílt napjaikon iskolai és óvodai csoportok ismerkedhettek meg a kapitányságon zajló munkával.

A Józsefvárosi Áldozatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszer tagjaként céljuk az áldozattá válás megelőzése, emellett rendszeresen részt vesznek a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában is. Kiemelkedőnek nevezte az önkormányzattal való együttműködést, a városvezetés több alkalommal segítette a célkitűzéseik megvalósítását: rendezvények megszervezéséhez, edzőterem kialakításához, és a kiemelkedően teljesítő munkatársaik jutalmazásához is támogatást nyújtott.  

A rendőrkapitány az idei évre célul tűzte ki az eddig elért eredmények fenntartását, a kábítószer terjesztők elfogását, az elosztó helyek további felszámolását, a társszervekkel való együttműködés konstruktív folytatását valamint a nyomozások időtartamának további csökkentését is. 

Megduplázódott a közrenddel foglalkozók száma

Kocsis Máté gratulált a rendőrkapitányság dolgozóinak az elért eredményekhez. Az önkormányzat és a rendőrség kapcsolatáról szólva a polgármester elmondta, van értelme a közös munkának: ha messziről is indultunk, de a jó együttműködés lassan meghozza az eredményét. Kocsis Máté kitért arra is, hogy ma már a józsefvárosi rendőrkapitányság egy jól elismert munkahely. Nagyobb lett az állománymegtartó képessége a kapitányságnak, és ha az önkormányzat tud abban segíteni, hogy jó dolog legyen rendőrnek lenni Józsefvárosban, akkor a lehetőségekhez mérten a jövőben is megadnak minden segítséget.  

„Szembetűnő volt a nyomozáseredményességi mutatók javulása” – emelte ki a polgármester, és külön gratulált azon rendőröknek, akiknek ez a jó eredmény köszönhető. „A józsefvárosi kapitányág munkája fővárosi viszonylatban is kiemelkedő” – állapította meg. Mint mondta: az állampolgárok is egyre inkább érzékelik, hogy jelen vannak a rendőrök a közterületeken. A közrenddel foglalkozó személyek száma megduplázódott az elmúlt években, amelyhez hozzájárul a közterület-felügyelet létszámának bővítése és a polgárőrség létrehozása is – tette hozzá. 

A térfigyelő rendszer a rendőrség „arany fokozatú támogatója” 

A képviselő-testület példásan és büszkén tekinthet Józsefváros rendőrkapitányságára, mert jelentős erőket és eszközöket mozgatott meg, és jelentős eredményeket ért el – hangsúlyozta Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.

A rendőrfőkapitány példaértékűnek nevezte a rendőrség és a kerületi polgárőrség közös munkáját, hozzátéve, hogy Józsefváros lakossága összefogott és egyként állt ki a rendőrség mellett. A térfigyelő kamerákkal kapcsolatban úgy fogalmazott: amíg nem működött a 194 kamera, egészen más statisztikai adatokkal dolgozott a rendőrkapitányág. Mind a felderítésben, mind a bűnmegelőzésben a rendőrség „arany fokozatú támogatója” a térfigyelő rendszer működése.

A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a VIII. kerületi rendőrkapitányság beszámolóját.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben