Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Bővül a bérlővédelmi program

Újabb segítség a józsefvárosi bérlakásokban élőknek

2017. március 10. péntek

Hátralékkiegyenlítő támogatás néven – a bérlővédelmi program részeként – új szociális támogatási formát vezet be az önkormányzat – döntött március 9-én a józsefvárosi képviselő-testület. A kerületben élők eddig is számos, lakhatáshoz kapcsolódó támogatást – részletfizetési lehetőség, hátralékkezelési támogatás, rendkívüli települési támogatás, fűtési hozzájárulás – érhettek el. Az új programnak köszönhetően a lakbér-, a lakáshasználati és a kapcsolódó különszolgáltatási díjat felhalmozó, de együttműködő lakókat segíti Józsefváros: esetükben az elmaradás 25 százalékát az önkormányzat átvállalja. Mint Sára Botond alpolgármester a testületi ülésen kiemelte: a bérlővédelmi program eddigi sikerességét mutatja, hogy a korábban bevezetett részletfizetési lehetőséggel eddig már 470-en éltek.

Józsefváros önkormányzata mintegy 3850 önkormányzati lakással rendelkezik, mellyel a főváros legnagyobb lakásállományát mondhatja magáénak. A bérlők az önkormányzati támogatásoknak köszönhetően jelentősen a piaci ár alatt vehetik igénybe a lakásokat, mégis sokan – a bérlők mintegy egyharmada – nem fizet bérleti díjat, egyharmaduk pedig jogcím nélkül használja azokat. Sokan azonban valóban rászorulnak a lakhatási támogatásokra.

„Régóta küszködik azzal a rendszer, hogy megállapítsa, hogy ki az, aki valóban rászorul a segítségre. Józsefváros célja egy gazdaságilag kiegyensúlyozott, szigorú, ugyanakkor igazságos és méltányos lakásgazdálkodási és bérlővédelmi program kialakítása” – jelentette ki a testületi vitában Sára Botond. Az alpolgármester hozzátette: az önkormányzat nem engedhet el minden tartozást, hiszen az méltánytalan lenne a többi bérlővel, illetve azon józsefvárosi polgárokkal szemben, akiknek adójából fedezi az önkormányzat a költségeket. 

Mint Sára Botond kiemelte: a bérlővédelmi program bevezetése óta tavaly 340-en, az idén eddig 130-an kötöttek az önkormányzattal részletfizetési megállapodást. A képviselő-testület március 9-ei döntésének köszönhetően a valóban rászorulók és az önkormányzattal együttműködők kapnak egy olyan segítséget is, amely megelőzi a lakhatással kapcsolatos hátralékok felhalmozódását: bevezetik az új, hátralékkiegyenlítő támogatást, ami további családoknak segíthet. 

Hátralékkiegyenlítő támogatással is segítik a rászorulókat

Az új támogatás az önkormányzati bérlakásokban élő, a lakbér-, lakáshasználati és kapcsolódó különszolgáltatási díjat felhalmozó, részletfizetési megállapodásban foglaltakat maradéktalanul teljesítő, az együttműködést és fizetési készséget bizonyító bérlők vagy jogcímnélküli lakáshasználók támogatását szolgálja. A támogatással a részletfizetési megállapodás alapján az elmaradás 25 százalékának megfizetése alól mentesülnek a kerületi családok. Ez a fizetési könnyítés nagy segítség lehet az elmaradásukat jórészt már visszafizető személyek és családok részére.