Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

„Szeressük és becsüljük a hölgyeket”

Nőnap alkalmából köszöntötték az időskorúakat

2017. március 11. szombat

Az Újra Együtt Egyesület Dobozi utcai épületében köszöntötték nőnap alkalmából az időskorú hölgyeket március 11-én. A jó hangulatú mulatságon több fellépő szórakoztatta a jelenlévőket operettrészletekkel és verssel. A házigazda Újra Együtt Egyesület vezetősége még házi készítésű rétessel is kedveskedett vendégeinek. Az eseményen Sántha Péterné és Sára Botond alpolgármesterek köszöntötték a szépkorú hölgyeket.

Az Újra Együtt Egyesület elnöke nyitóbeszédében elmondta: fontosak az ünnepnapok, hiszen hozzájárulnak életünk színesítéséhez. Török-Szabó Erzsébet Moldova György gondolataival nyitotta meg a nőnapi ünnepséget: „az okos nő nem vár a csodára, hanem megteremti azt.”

Sántha Péterné az április 23-i időközi önkormányzati választás Magdolna negyedi képviselőjelöltjeként is bemutatkozott a jelenlévőknek. Az alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta: nők nélkül nem lenne világ a világ, és főként nem lenne olyan színes, változatos és izgalmas. Sántha Péterné hozzátette: a férfiak szeretete és törődése mellett fontos, hogy a nők önmagukat is szeressék. 

A megjelent hölgyeket Sára Botond is köszöntötte. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy nemcsak nőnapon, az év valamennyi napján fontos, hogy megbecsüljük hölgy társainkat. Sára Botond örömteli hírekről is beszámolt a jelenlévőknek: az Orczy negyed programnak köszönhetően nemcsak maga a tér, hanem a környéke, így a Dobozi utca is teljes egészében megújul, és a közbiztonsága is javulni fog. Az 1,4 milliárdos beruházás várhatóan 2018-ban kezdődik és 2019-ben fejeződik majd be – tette hozzá az alpolgármester.