Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Szendrey, Petőfi és Jókai alakjai elevenedtek meg

1848-as megemlékezés a Losiban

2017. március 14. kedd

Zsúfolásig megtelt a Losonci Téri Általános Iskola második emeleti tornaterme a március 15-i megemlékezésen. Egy nem mindennapi műsorral készültek a diákok, amelyben Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Jókai Mór bőrébe bújva játszottak el egy olyan darabot, amely az akkori eseményeket a mai korban dolgozza fel.

Kalbantner György, a Losonci Téri Általános Iskola magyar szakos tanára elmondta, hogy a pedagógusok és a tanárok közösen találták ki a darabot. „A gyerekek lelkesen készültek az előadásra, teljes mértékben átérezték az 1848-as szabadságharc fontosságát és üzenetét.

Az előadás azt dolgozta fel, hogy mi történt volna, ha akkoriban Petőfi Sándor, Szendrey Júlia vagy Jókai Mór rendelkeztek volna olyan technikai eszközökkel, amelyek ma már szinte minden fiatalnak vannak” – emelte ki az ünnepi műsor rendezője.

Stenczinger Csilla, a Losonci Téri Általános Iskola igazgatója szerint a mai előadás a kisebbeknek az érzelmeket, a nagyobbaknak pedig a szabadságharc történelmét közvetítette. „A hazaszeretet kimutatásának egyik fontos eleme, ha megemlékezünk a hőseinkről, az 1848-as szabadságharc eszméjéről, és szereplőiről.

Minden nemzetnek szüksége van egy összetartó erőre, ami erősíti az identitásunkat, és ami megtestesülhet az ilyen ünnepekben is. A Nemzeti dal nem csak a magyarok kincse, hanem a világörökség része, ezért az ünnepségünkön a diákok jóvoltából négy nyelven is elhangzott: albánul, törökül, vietnámiul és természetesen magyarul” – fűzte hozzá az igazgató.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben