Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Taníts, hogy tanulj!

Digitális Témahét a Deák Diákban

2017. április 06. csütörtök

Digitális Témahetet tartottak a Deák Diák Általános Iskolában. Az esemény fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által indított program fontos törekvése, hogy a digitális kompetenciafejlesztés az informatika órán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. A résztvevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket.

Dr. Vagner Éva, a Deák Diák Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára szerint a Digitális Témahét egyik legfőbb célja az, hogy a gyermekek átérezzék a pedagógusok munkájának felelősségét. „A fiatalok jelentős része sok időt tölt el az interneten, például a közösségi portálok látogatásával. De nyilvánvalóan nem csak erre használható a világháló. 

Ezen a héten a felső tagozatos diákjaink informatikai és egyéb tantárgyi ismereteiket megoszthatják – az internet, illetve szoftverek alkalmazása segítségével – az alsós tanulókkal. Örülünk, hogy csatlakozhattunk az EMMI által elindított Digitális Témahét programsorozathoz” – tette hozzá a tanárnő.

Léránt Adrienn, a Deák Diák 8.b osztályos tanulója elmondta, hogy az internettel és egy webkamerával hogyan lehet megvizsgálni az érzékszerveinket. „ A negyedikesek nagyon élvezték, amikor a webkamera segítségével néztük meg egyikőjük szemét. Sok kérdésük volt, amire tanárunk jelenlétében igyekeztünk válaszolni” – emelte ki a végzős diáklány.

Balogh Elemér szintén a Deák Diák nyolcadikosa. „Gyakran internetezek otthon, és igyekszem nem csak a közösségi oldalakat látogatni, hanem tanulásra is felhasználni a világhálót. Nagyon jó érzés átadni a tudásomat a negyedikeseknek” – hangsúlyozta a fiatal fiú.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben