Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Nyári Gyula képeit már Európában is ismerik

Fotós munkatársunk „Gyökerek” című kiállítása Brüsszelben

2017. április 26. szerda

Nyári Gyula Józsefvárosban született, pályafutását zenészként kezdte és több évtizede kezdett ismerkedni a fényképezéssel. A kilencvenes évek elejétől kezdett el dolgozni a Józsefváros újságnál, melynek jelenleg is munkatársa. Kollégánkat óriási megtiszteltetés érte: fotóiból kiállítás nyílt Brüsszelben, a Balassi Intézetben.

Nyári Gyula itt született Józsefvárosban, és több mint húsz éve munkatársa a kerületi újságnak. „Hegyi Imre Pulitzer-díjas újságíró, a Józsefváros újság egykori főszerkesztőjének biztatására fogtam először fényképezőgépet a kezembe, és elkezdtem gyakorolni. Majd lehetőséget kaptam arra, hogy a képeim megjelenhessenek az újságban. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok elismerést kaptam, több állami kitüntetéssel büszkélkedhetem. 

A legkedvesebb számomra azonban a Józsefvárosi Becsületkereszt-kitüntetés, ami kerületben végzett munkám elismerése. Valamikor március elején felhívtak Brüsszelből, hogy a fotóimból kiállítást rendeznének az ottani Balassi intézetben, a Nemzetközi roma nap alkalmából. A telefonhívás után két hétre, március 23-án meg is nyílt a kiállítás, óriási megtiszteltetés ez számomra” – mondta lapunknak Nyári Gyula.

A fotók jelentős része, amelyeket Brüsszelben is elvitt, Józsefvárosban készültek. A képek üzenete pedig nem más, mint az, hogy a romáknál is komoly értékek vannak: nem csak tehetséges zenészeik, hanem orvosaik, tudósaik is. 

„Fotóimmal ezeket az értékeket kutatom, és jelenítem meg. Nagyon szeretek itt élni, nagyon sokan ismernek, és továbbra is szeretnék hasznára lenni a kerületi közéletnek” – emelte ki Nyári Gyula.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben