Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Koncertek és családi programok a Teleki téren

Sokszínű Józsefváros – Híd a kultúrák között

2017. május 22. hétfõ

A Társak a Teleki Térért Egyesület egész hétvégés programsorozatot szervezett melynek célja, Józsefváros kulturális sokszínűségének bemutatása volt. Szombaton négy nemzetiség: a románok, a lengyelek, a szerbek és az örmények mutatkoztak be, míg vasárnap a magyar kultúra jeles képviselőit ismerhették meg a térre kilátogatók. Az érdeklődőket fotókiállítás, táncbemutató, ételkóstoló, tombola valamint sok-sok gyermekprogram várta, a rendezvényt május 20-án délelőtt Sára Botond alpolgármester nyitotta meg.

„A Teleki tér felújításával az volt a célunk, hogy ne csak küllemében legyen változás, hanem tartalmában is” – fogalmazott Sára Botond ünnepi beszédében. Az alpolgármester hozzátette: számos színvonalas műsort rendeznek a téren, amelyeknek közösségépítő hatása van, ettől lesz élő a kerület, és ettől leszünk egy igazi város” – hangsúlyozta Sára Botond. 

A nemzetiségek táncbemutatókkal, ételkóstolókkal, fotókiállításokkal készültek a szombati napon, amelyekre számos érdeklődő látogatott ki a megújult Teleki térre. Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke, valamint a Józsefvárosi Örmény Önkormányzat tagja szerint a Teleki téri rendezvény ízelítőt ad az örmények kulturális életéből. „Sok mindennel készültünk: fotókiállításunk az örmény népirtást mutatta be, koncertet adott az Örmény Trió, valamint hoztunk spenótos pogácsát, ami az örmények gasztronómiai specialitása” – mondta Esztergály Zsófia.

Mint Czupper Andrea, a Társak a Teleki Térért Egyesület rendezvényszervezője elmondta: immár harmadik alkalommal rendezték meg a „Sokszínű Józsefváros – Híd a kultúrák között” elnevezésű programot. „Kerületünkben tizenegy nemzetiségi önkormányzat működik, alapvető, hogy meg kell ismerni egymást, illetve egymás kultúráját” – tette hozzá a Czupper Andrea.

Vasárnap a magyar kultúra számos jeles képviselőjével lehetett ismerkedi: a programon jelen volt az Egység Zenekar, Tilly Heni és Fazekas Etelka énekesnők, de sokan kíváncsiak voltak Rigó Márton és zenekarának táncházára. A gyerekeket rovásírás olvasásra és íjászatra is invitálták a szervezők.

A vasárnap fellépő Egység Zenekar énekesnője, Kozma Andrea elmondta, hogy már régen dédelgetett álmuk volt, hogy Józsefvárosban is koncertet adhassanak: „Minden dalunk a magyar identitásunk erősítését szolgálja. Zenekarunk célja, hogy az őseink hagyományait kövessük, és átadjuk mindenkinek, aki ebben a hazában él” 

Fotó: Szirmai Norbert/Józsefváros újság