Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ismét tízezer tő virágot osztott ki az önkormányzat

Kivirágoznak Józsefváros lakóházai

2017. június 02. péntek

Immár harmadszor – a tavalyi után idén már két alkalommal – szervezett nagyszabású virágosztást a Józsefvárosi Önkormányzat. Május 31-én és június 1-én a korábbiakhoz hasonlóan ismét 10.000 tő virágot osztottak ki a kerületi lakosoknak, közösségeknek és egyesületeknek, annak érdekében, hogy a növények a lakóházak ablakaiba és a folyosókra kiültetve még szebbé, zöldebbé és virágosabbá tegyék Józsefvárost.

Többek között begóniát, petúniát, bársonykát, csalánvirágot, kecskerágót, pileát és más egynyári növényeket ajándékozott az önkormányzat a kerületieknek.

A virágokat a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Dankó utcai telephelyén osztották ki, ahol már május 31-én délelőtt gazdára leltek az első virágok. 

Kata és segítője nemcsak saját maguknak, hanem az egész lakóháznak vittek virágokat. A Nap utca 19. minden lakója igényelt ingyenes növényeket. „Tökéletes időpontban jött ez az akció, ugyanis a ház egészének összefogásával éppen most szépül meg az udvarunk: egy gyönyörű kertet alakítunk ki, műfűvel borítottuk be az udvari betont, kerti paneleket festettünk le, ami a tűzfalat díszíti, és hatalmas virágládákat vásároltunk. Most pedig az önkormányzattól kapott virágokat fogjuk elültetni” – mondta el lapunknak Kata.  

A Nagy Fuvaros utcában lakó Andrea a Józsefváros újságban hallott az akcióról és már másodszorra kapott az önkormányzat által osztott ingyenes virágokból. A szomszédnak és magának is vitt virágokat: szúnyogűzőt, petúniát, büdöskét és sárkányszívet is választott a növények közül. Mária a II. János Pál pápa téri lakóházba vitt sziklakerti növényeket. „A virágok a folyosóra kerülnek, hogy más is gyönyörködhessen bennük” – árulta el nekünk. 

Mint azt Ács Péter, a Városüzemeltetési Igazgatóság vezetője elmondta: a Józsefvárosi Önkormányzat az idén áprilisban megrendezett virágosztás nagy sikerére való tekintettel megismételte az akciót és ismét 10.000 tő virágot osztott ki. Lakcímkártya felmutatása mellett fejenként 10 tő virágot vihettek el az érdeklődők. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben