Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Újjászületik a főváros egyik legforgalmasabb csomópontja

Megújul a Blaha Lujza tér és környéke

2017. június 14. szerda

A Blaha Lujza tér felújításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés: a tervek szerint a 1,8 milliárd forintból megvalósuló rekonstrukció kivitelezése a jövő év végén kezdődhet meg és 2019 végére fejeződhet be. A megújítás a Rákóczi úton a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca vonalától az Osváth utca vonaláig terjed, rendezik a zöldfelületeket, kiterjesztik a gyalogosfelületeket és új átkelőket is kialakítanak a Rákóczi úton, az aluljárót is felújítják.

A Fővárosi Közgyűlés ülésén Tarlós István főpolgármester elmondta: messzemenőkig támogatja a tér felújítását, hiszen miután a város egyik „szégyenfoltját”, a Moszkva teret felújították és átnevezték, következő lépésben a Blaha Lujza tér megújítása következik. Emellett a környező területek, így a Somogyi Béla utca a Gutenberg térig is felülvizsgálatra kerül, amiben egyeztetnek a Józsefvárosi Önkormányzattal. 

Kocsis Máté, kerületünk polgármestere hangsúlyozta: Józsefváros önkormányzata örül a főváros elhatározásának. Mint mondta, az elmúlt időszakban folyamatos volt az egyeztetés Józsefváros és Budapest között a Blaha Lujza tér rekonstrukciójának előkészítésében, amelyben figyelembe vették a kerületi szempontokat is. Hozzátette: Józsefváros a jövőben is részt vesz a projekt teljes megvalósításában.

Rendezett zöldfelületek, új funkciók

A tér megújulása a Nagykörút és a Rákóczi út forgalmas közlekedési csomópontjának gyalogosfelületi rendezését, továbbá a környező utcák, városrészek forgalomtechnikai felülvizsgálatát foglalja magában. A rekonstrukció a Rákóczi úton a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca vonalától az Osváth utca vonaláig terjed a tervek szerint.

A felújítás során a Blaha Lujza tér déli – központi – térrészének átalakítása során rendezik a zöldfelületeket, kiterjesztik a gyalogosfelületeket, újragondolják a tér funkcionális egységeit, korszerűsítik a közvilágítást, új szökőkutat hoznak létre. 

Új forgalmi rend, új gyalogátkelők

Az elfogadott javaslatban a tér központi részén lévő és a Corvin áruház előtt található parkolók megszüntetését javasolják. A tervek szerint az Europeum bevásárlóközpont és a Corvin áruház előtti szervizút azonban megmaradna.

A Rákóczi út mentén a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca vonalától az Osváth utca vonaláig a teljes járdafelületet átépítik az árkádok alatti területek rendezésével, továbbá a Rákóczi utat keresztező, hiányzó gyalogátkelők kialakításával. A tervek szerint lesz gyalogátkelő a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca között, valamint a Blaha Lujza téren a Nagykörúttal párhuzamosan.

A Rókus-templom előtti térrész gyalogosbarát átalakítása és a Rákóczi út forgalomtechnikai korrekciója is a rekonstrukció részét képezi. „Új balos” kapcsolatok kialakítása révén csökkenne a forgalom a Belső-Erzsébetvárosban és a Belső-Józsefvárosban.

A tervek szerint a csomópont aluljáróját is felújítanák. Összesen 12 500 négyzetméternyi járda, gyalogosfelület, 18 800 négyzetméter útburkolat és körülbelül 500 négyzetméter zöldfelület újulhat meg. A tervezés költsége 85 millió forint, ennek fedezete az idei költségvetésben elkülönített összeg.

Fotó: Soós Lajos/MTI, Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben