Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Tízezer józsefvárosi iskolás hallásvizsgálata egyszerűsödik

Eszköztámogatás a Szent Kozma Egészségügyi Központnak

2017. június 19. hétfõ

Húszéves, elavult audiométerét cserélhette le a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) a K&H gyógyvarázs program jóvoltából. Az új eszközzel a védőnők évente 23 oktatási intézményben mintegy tízezer diák hallásvizsgálatát végezhetik könnyedebben Józsefvárosban. A hétfői átadóünnepségen Sára Botond alpolgármester hangsúlyozta: a Józsefvárosi Önkormányzat folyamatosan végzi az egészségügyi ellátások fejlesztését és a háziorvosi rendelők korszerűsítését, emellett üdvözölnek minden olyan egyéb támogatást is, ami a kerületiek egészségbiztonságát szolgálja.

Sára Botond beszédében kiemelte, a Józsefvárosi Önkormányzatnak feladata, hogy a kerületi lakosok egészségét megőrizze, egészségbiztonságukat növelje. Szólt arról, hogy milyen intézkedéseket hozott a kerület vezetése ennek érdekében. Felidézte, hogy 2015-ben a Szent Kozma Egészségügyi Központ épülete másfél milliárd forintból teljeskörűen megújult, és ma Budapesten ez az egyik legkorszerűbb szakellátó intézmény. 

Az alpolgármester elmondta: az idei évben 120 millió forintot fordítanak eszközbeszerzésre, amelyet a szakrendelőben használnak fel. Jelenleg a felnőtt és a gyermek háziorvosi ellátás is stabil Józsefvárosban, azonban a tavalyi évben elindították a háziorvosi életpályamodellt, amelynek célja, hogy megtartsák a meglévő háziorvosokat, emellett bevonzzák őket a fővárosból és vidékről. Ennek egyik eleme, hogy önkormányzati bérlakásban élhet az a háziorvos, aki a kerületben teljesít szolgálatot – szögezte le az alpolgármester.

Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések

Sára Botond arról is beszélt, hogy 750 millió forintos keretösszegből folyamatosan szépülnek meg a háziorvosi rendelők Józsefvárosban. Tavaly készült el a teljesen új Gutenberg téri gyermekorvosi rendelő, a közelmúltban adták át a Mikszáth téri rendelőt, illetve elkészült a Hungária körúti is. Folyamatban van egy teljesen új rendelő kialakítása a Kálvária téren, valamint a Szigony utcai rendelők korszerűsítéséről is döntött már a képviselő-testület. Emellett új Addiktológiai Gondozó jön létre az Illés utcában – sorolta a beruházásokat Sára Botond.

Középpontban az egészség megőrzése

A gyermekek kapcsán – hiszen az új eszköz az ő egészbiztonságukat célozza meg – elmondta: kiemelt cél, hogy ne csak az egészségügyi ellátásban, hanem az óvodai-iskolai nevelésben is az egészség megőrzése legyen a fókuszban. Ennek érdekében hét óvodában sószobát alakítottak ki, valamint – ahol földrajzilag lehetséges volt – ovi-foci pályákat. Az önkormányzat sportszövetségekkel is kötött megállapodásokat, a fiatalok sportolási lehetőségeinek érdekében. Legutóbb hagyta jóvá a testület azt a megállapodást, amelynek keretében a Magyar Kézilabda Szövetséggel közösen az önkormányzat két iskolában tornatermeket újít fel – húzta alá Sára Botond. Megemlítette a szakrendelőben szervezett rendszeres szűrőszombatokat és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást is, utóbbit tavaly korszerűsítették és kibővítették. 

Végezetül megköszönte a K&H Csoportnak és dolgozóinak a támogatást, aminek köszönhetően egy olyan eszközt adtak át, ami 23 oktatási intézményben csaknem tízezer józsefvárosi gyermeknek nyújt segítséget. 

Fontos a megelőzés

Dr. Horváth Szilárd, a JEK főigazgatója elmondta, hogy az intézmény 85 ezer főnek biztosítja a járóbeteg-ellátást a kerületben. Mint fogalmazott, az itt dolgozók azon munkálkodnak, hogy a kerület lakosait a lehetőségeikhez képest a legmagasabb szinten lássák el, amihez nagyon sok segítséget nyújt az önkormányzat. Ennek legutóbbi megnyilvánulása az a 120 millió forintos támogatás, amit eszköz- és műszerbeszerzésre fordítanak az idei évben. 

Mint mondta, a tervek szerint röntgenátvilágítót, mammográfiás digitális készüléket, illetve ultrahang-készüléket szereznek be, amelyek mind a diagnosztikában, mind a már megkezdett terápiában nagy segítséget nyújtanak. Végül kiemelte a K&H gyógyvarázs program jelentőségét, hiszen a prevenciónak, a megelőzésnek, a korai diagnózisnak óriási szerepe van – fogalmazott dr. Horváth Szilárd.  

13 éve a gyermekegészségügy szolgálatában

A K&H gyógyvarázs program az elmúlt 13 évben 366 alkalommal segítette a gyermek-egészségügyi intézményeket, összesen mintegy 600 millió forinttal – fejtette ki Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: a K&H gyógyvarázsnak az eszközbeszerzési program mellett egy másik ága is van, ez pedig a gyógyvarázs mesedoktorok program. Ebben arra törekszenek, hogy önkénteseket toborozzanak, akik a kórházakban egy-egy mese varázsával segítenek a gyermekek gyógyulásában.

Egyszerűbb hallásvizsgálat tízezer tanulónak Az audiométer a gyermekellátás alapvető eszköze, mégis az orvosok, ápolók gyakran évtizedes műszerekkel kénytelenek dolgozni. Az eszköz a védőnők munkája során különösen fontos, hiszen ők végzik az iskoláskorú gyerekek hallásszűrését, amelyet hazánkban törvény is előír. Az audiométerrel a halláskárosodás felismerhető, így döntő jelentőségű lehet a további kezelések meghatározásában. Az új, hordozható eszköz kilenc iskolavédőnő 23 oktatási intézményben – általános és középiskolában –­ végzett munkáját könnyíti meg.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság