Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Ne nézzük el” programsorozat a Kesztyűgyárban

„Vigyázz környezetedre, saját és társaid egészségére!”

2017. július 12. szerda

A környezet- és egészségvédelemről szóló előadást szerveztek szerdán délelőtt a Kesztyűgyár nyári táborában résztvevő 6-9 éves gyermekeknek. A Dankó utcai sportudvarban Bajusz Ferenc, a Józsefvárosi Közterület-felügyelet vezetője tartott játékos foglalkozást a gyerekeknek. Eközben a nagyobbak a Józsefvárosi Polgárőrség tevékenységével ismerkedtek meg.

A Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum immár második alkalommal szervezi meg a Kesztyűgyár Közösségi Ház közreműködésével a „Ne nézzük el” című programsorozatát, amelynek keretében játékos, ismeretterjesztő előadásokat, programokat szerveznek a napközi táborba járóknak.

A június 12-ei alkalmon Bajusz Ferenc beszélgetett a kisebbekkel kérdezz-felelek formában arról, hogy mit jelent egészségünk védelme, mit kell ezért tennünk, hogyan óvhatjuk környezetünket. Azt is elmondta a gyerekeknek, hogy melyek azok a szervek, intézmények, amelyek feladata a rend és biztonság őrzése, fenntartása. A gyerekek egy feladatlapot is kitöltöttek, a helyes válaszokért csokival jutalmazták őket.

Eközben a Józsefvárosi Polgárőrség Magdolna utcai közösségi kertjében Gondos Judit, a szervezet vezetőségi tagja a 10-14 éves korosztálynak mutatta be a Polgárőrség működését, egyenruháját, és a Polgárőrség részeként működő Katasztrófavédelmi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tevékenységét. A fiatalok számos kérdést tettek fel arra vonatkozóan, hogy milyen hatáskörük van a polgárőröknek, vagy milyen bevetéseken vesznek részt.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben