Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

17. FINA vizes világbajnokság

Július 14-én rajtolt a legnagyobb magyarországi sportesemény

2017. július 14. péntek

Péntek délelőtt a szinkronúszók egyéni technikai programjával, valamint a férfi műugrók 1 méteres selejtezőjével vette kezdetét a július 30-áig tartó vizes világbajnokság. Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye, az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, szinkronúszók és vízilabdázók 17. világbajnoksága. Több mint 200 ország csaknem 2400 versenyzője vesz részt a vb-n.

A vb-nek két, ingyenesen megtekinthető megnyitója lesz, az egyik pénteken 21 órától Budapesten, a Hotel Intercontinental előtti pesti Duna parton, a másik szombaton délelőtt Balatonfüreden. Péntek este a fővárosi megnyitó idején a környéken teljes légtér- és hajózárat rendelnek el, így a drónozás is tilos lesz. A rendezvény miatt a belvárosban pénteken 18 órától szombaton hajnali 4-ig jelentős forgalmi korlátozásokra lehet számítani.

A központ a fővárosi Duna Aréna, ott rendezik az úszók, és a műugrók versenyeit, a nyíltvízi úszók Balatonfüreden ugranak vízbe, a vízilabda legjobbjai Margitszigeten, a sportág Mekkájának is nevezett Hajós uszodában mérik össze erejüket, míg a szinkronúszók a Városligetben, a Vajdahunyad vára tőszomszédságában felállított medencében mutatják be gyakorlataikat. A világbajnokság leglátványosabb számát, az óriástoronyugrást – háttérben a Parlamenttel – a Batthyány térnél rendezik meg. Ez az egyetlen olyan versenyszám, ahol a nézők kizárólag külföldi indulókat láthatnak.

A 2017-es világbajnokság rendezési jogát eredetileg a mexikói Guadalajara nyerte el, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) döntése értelmében 2011 nyarán. Budapest a 2019-es vagy a 2021-es vb házigazdájának jelentkezett, utóbbit meg is kapta. 2015. február 18-án azonban Mexikó visszalépett a rendezéstől, mert nem állt rendelkezésére a lebonyolításhoz szükséges összeg. Budapest jelezte a FINA-nak, hogy vállalná a beugró szerepét. A főváros megkapta a rendezéshez elengedhetetlen kormánygaranciát, majd 2015. március 11-én Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Julio C. Maglione FINA-elnök aláírta a 2017-es vizes világbajnokság budapesti rendezéséről szóló megállapodást Lausanne-ban.

Fotó: Czeglédi Zsolt, Balogh Zoltán, Illyés Tibor/MTI

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben