Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Évtizedekig sofőrként dolgozott

A 90 éves Karolina nénit köszöntötték

2017. július 21. péntek

Erdőfi Róbertné a közelmúltban töltötte be 90. évét. A szépkorú hölgy 53 éve lakik a Dobozi utcában, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Postánál dolgozott, az első női sofőrök egyike volt. Az ünnepeltet Kaiser József önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában.

 Erdőfi Róbertné, Karolina néni Gyergyóditróban született, fiatalkorában költözött Magyarországra. 1952 őszén, felhívásra jelentkezett a Magyar Postához, női sofőröket kerestek, egyike volt az első öt női autóvezetőknek a cégnél. 41 évig, nyugdíjazásáig dolgozott a postánál, évtizedekig sofőrként, majd az utolsó öt esztendőben levélgyűjtőként.

Erdőfi Róbertné férje halála óta egyedül él, két fia rendszeresen látogatja, de a háztartást maga látja el, illetve szomszédjai is segítenek neki a bevásárlásban. A Dobozi utcai ház zöld udvarán maga is gondozza a virágokat. Az idős asszonynak három unokája és egy dédunokája van.

Kaiser József gratulált Karolina néninek a nem mindennapi életúthoz. "Józsefváros Idősbarát önkormányzata büszke minden itt élő szépkorúra. Arra hívjuk fel a fiatalok figyelmét, hogy tiszteljük és becsüljük meg az időseket, hiszen ők alapozták meg a mi életünket. Erdőfi Róbertnének a miniszterelnök által dedikált oklevéllel és egy szép virágcsokorra kedveskedtünk” – mondta el a képviselő.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben