Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Lovagi tornán a józsefvárosi fiatalok

Visegrádra kirándultak a Kesztyűgyárban táborozó gyerekek

2017. július 25. kedd

Visegrádra kirándultak a Kesztyűgyár Közösségi Házban táborozó józsefvárosi fiatalok július 20-án. Több mint hatvanan indultak útnak és élvezhették a várban megrendezett játékokat és bemutatókat, majd kipróbálhatták azokat a fegyvereket, amelyeket a várvédők használtak. A kirándulás végén a gyermekek meglepetésben is részesültek.

Varga Zita, a Kesztyűgyár Közösségi Ház táborvezetője elmondta, hogy csütörtökönként kirándulni viszik a gyermekeket, és igyekeznek izgalmasabbnál izgalmasabb programokat kitalálni a fiataloknak. 

„Már tavaly is voltunk a gyerekekkel a Visegrádi Várban, ahol egy korhű lovagi tornát tekinthettek meg, amit nagyon élveztek. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén is megszervezzük a fiataloknak ezt a kirándulást, és a visszajelzésekből kiderült: most is nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Célunk az, hogy minél több helyre eljuttassuk a gyerekeket, hogy minél több élményt és ismeretet szerezhessenek a nyári vakáció időszaka alatt. A kirándulás végén minden gyermeket egy igazi kézműves fagylalttal leptünk meg, ami a nagy melegben óriási sikert aratott” – fűzte hozzá a táborvezető.

Botos Richárd már második alkalommal vesz részt a Kesztyűgyár Közösségi Ház nyári táborában. „Már tavaly is nagyon jól éreztem magam itt, nagyon kedvesek velünk a nevelők és sok új barátot is szereztem, akikkel idén ismét találkozhattam. A mai kirándulás igazán emlékezetes marad, hiszen kipróbálhattam azokat a fegyvereket, amelyeket a várvédők használtak, de legjobban az íjászat tetszett. Nagyon hálás vagyok, hogy a táborban lehetek” – hangsúlyozta a fiatal táborozó. 

Fotó: Szirmai Norbert/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben