Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Füvészkert egykori igazgatójának állítottak emléket

100 éve született Priszter Szaniszló

2017. szeptember 19. kedd

Felavatták Priszter Szaniszló emléktábláját a Füvészkertben szeptember 18-án a neves magyar botanikus születésének 100. évfordulója alkalmából. Orlóci László, a Füvészkert jelenlegi igazgatója az eseményen elmondta: a botanikus kert egykori igazgatója áldozatosan végezte munkáját, rengeteg energiáját mindig céltudatosan tudta hasznosítani.

„Nagy gondossággal és alázattal művelte feleségével együtt azt a szemet gyönyörködtető kertet, amelyben különböző botanikai érdekességek és kövirózsa-gyűjtemény is fellelhető volt" – emlékezett Orlóci László.

A Füvészkert igazgatója azt is megosztotta jelenlévőkkel, hogy a hajdani igazgató még nyolcvanas éveiben is fürge léptekkel sietett fel egy horvátországi kirándulás alkalmával a hegy tetejére, hogy ott ráleljen a vágyott növényre. "Ismeretségünk alapján elmondhatom, hogy hihetetlen energiája volt és ezt az energiát nagyon céltudatosan tudta hasznosítani." – tette hozzá Orlóci László.

Az emléktáblát azon sziklakerti növények közé helyezték el, melyeket Priszter Szaniszló füvészkerti évei alatt gyűjtött és dédelgetett. A megemlékezésen részt vett a néhai igazgató felesége, Schumi Márta is. "Mikor kézbe kapta az invazív növények könyvét a halálos ágyán, és elolvasta benne az ajánlást, azt mondta: szép, nem gyakori" – mesélte a botanikus özvegye. Hozzátette: erre a táblára is azt mondanám, szép és nem gyakori. 

Priszter Szaniszló Temesváron született 1917. szeptember 8-án és 2011. január 13-án hunyt el Budapesten. A második világháború alatt jelentek meg első botanikai közleményei Erdély növényvilágáról. 1964-ben lett igazgatóhelyettese az ELTE Füvészkertnek, majd 1966-tól 1981-ig, nyugdíjba vonulásáig igazgatója. 1992-ben szerezte meg az MTA biológiai tudományok doktora fokozatot. A hazai természetvédelem fejlődése érdekében több száz magyarországi növény védelmére tett javaslatot. Nevéhez köthető többek között a Növényneveink: a magyar és a tudományos növénynevek szótára.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben