Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Nyitott Templomok Napja Józsefvárosban is

A Szent József templomban lépett fel az Aura Kék Kórus

2017. szeptember 19. kedd

Az autista fiatalokból álló Aura Kék Kórus előadásával vette kezdetét a Nyitott Templomok Napja elnevezésű programsorozat a Horváth Mihály téri Szent József templomban. A közönség a vallásos eredetű énekek mellett verseket is meghallgathatott: szavaltak Pilinszkytől, József Attilától és a közelmúltban elhunyt Jókai Annától is. Az előadás óriási sikert aratott a templomban megjelentek körében.

A Nyitott Templomok Napjának célja, hogy hívők és nem hívők egyaránt betérjenek a templomokba, zsinagógákba, megismerkedjenek az Egyházak életével, kultúrájával és az egyházközségek közösségeivel. Ezt szem előtt tartva hívta meg a Szent József Plébánia Egyházközség az Aura Kék Kórust. „A Nyitott Templomok Napja alkalmából több izgalmas programot szervezünk, ennek keretében invitáltuk meg az autista fiatalokból álló kórust. Mindenkinek esélyt és lehetőséget biztosítunk a bemutatkozásra, sőt az Aura Egyesülettel további együttműködések is lesznek” – mondta el Dr. Barna Gábor, Szent József Plébánia Egyházközség tagja. 

Pető Judit, az Aura Kék Kórus művészeti vezetője szerint az autista fiataloknak nagyon fontos, hogy megtalálják a kibontakozási és egyben a kikapcsolódási lehetőségeket. „A zene, a tánc, és az éneklés mindenkinek örömet okoz, de kiváltképpen a fogyatékos fiataloknak. A könnyűzenei keresztény énekeket nagyon kedvelik a kórus tagjai, ezért izgatott készülődéssel teltek az elmúlt hetek. A közönség soraiban többen a könnyeikkel küszködtek, annyira megható volt a fiatalok előadása” – tette hozz a művészeti vezető. 

Fotó: Szirmai Norbert/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben