Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Figyelemfelkeltő programok a biztonságos közlekedésért

EDWARD Nap a Deák Diák Általános Iskolában

2017. szeptember 21. csütörtök

Az európai közlekedési rendőrségi hálózat (TISPOL) idén is meghirdette az EDWARD Napot. Az Európai Bizottság által is támogatott kezdeményezés célja, hogy szeptember 21-én senki ne veszítse életét Európa közútjain. A kezdeményezéshez a Deák Diák és a Németh László Általános Iskola is csatlakozott: a gyerekek látványos bemutatókon és előadásokon keresztül közelebb kerülhettek a biztonságos és szabályos közlekedés elsajátításához. Az eseményen Sára Botond alpolgármester elmondta: az elmúlt öt évben az önkormányzat 4,5 milliárd forintot fordított a közbiztonság fejlesztésére, amiből éves szinten 30-40 millió forint jutott baleset-megelőzési eszközök telepítésére.

European Day Without a Road Death (EDWARD), vagyis Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül – erre a fontos célkitűzésre hívta fel a figyelmet az a látványos flashmob is, amellyel a Deák Diák Általános Iskola diákjai készültek. A tanulók láthatósági mellényben egy több méter átmérőjű nulla alakzatot formáltak az iskola tornatermében. 

Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere az eseményen hangsúlyozta: fontos a biztonságérzet megteremtése, Józsefvárosban tíz emberből hét már biztonságban érzi magát. Sára Botond hozzátette: a gyermekek esetében fokozottabb ez az igény, ezért fontos a tájékoztatásuk és a biztonságos közlekedésre nevelésük például az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekkel. Az alpolgármester arra is kitért, hogy az önkormányzatnak komoly szerepe van a közbiztonságot érintő kérdésekben. Mint mondta: mérlegelés nélkül kell reagálniuk a felmerülő lakossági igényekre.

„Az elmúlt öt évben az önkormányzat 4,5 milliárd forintot fordított a közbiztonság fejlesztésére, amiből éves szinten 30-40 millió forint jutott baleset-megelőzési eszközök telepítésére, idén is újabb négy okos zebrát telepítünk oktatási intézmények környékére, illetve a gyermekbarát város koncepció keretében interaktív eszközökkel is segítjük a gyermekek biztonságosabb közlekedését” – tette hozzá Sára Botond.

Nap, mint nap szenvednek halálos balesetet emberek a közlekedés során, ami akár elkerülhető lehetne – erről már Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője beszélt. Mint mondta: a távlati cél, hogy azoknak a veszélyforrásoknak, amikkel a napi közlekedés során találkozunk, a gyerekek egyre kevésbé legyenek kitéve.

„Célunk, hogy a biztonságra irányítsuk a figyelmet” – fogalmazott Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője. Hozzátette: odafigyeléssel és tudatos gondolkodással a legtöbb baleset megelőzhető. 

Farczádi-Bencze Tamás, a Deák Diák Általános Iskola igazgatója lapunknak elmondta: több mint két éve dolgoznak együtt az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal, illetve jó kapcsolatot ápolnak a kerületi rendőrkapitánysággal is. „Fontosnak tartom, hogy egy olyan generációt neveljünk ki, akik tudatosan és szabálykövetően élnek a saját maguk és környezetük biztonsága érdekében” – fogalmazott az intézmény vezetője. 

A nap további részében a Deák Diák Általános Iskola és a Németh László Általános Iskola diákjai tematikus programokon vehettek részt a tantermekben. A gyerekek megtekinthették a kerületi rendőrkapitányság akciócsoportjának eszközeit, KRESZ totót tölthettek ki.Szakemberek segítségével betekintést nyerhettek az internethasználat veszélyeibe illetve a szabályos kerékpározásról is felvilágosítást kaptak. Arra az esetre, ha mégis bekövetkezne a baj, a diákok az elsősegélynyújtást is elsajátították, valamint kisebb sérülések ellátását is bemutatták a szakemberek. 

A látványos bemutatókban és az előadásokban az ORFK-OBB, a MABISZ, a Katasztrófavédelem, a BRFK-FBB, BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága, a KTI, a Vöröskereszt, az E-Educatio Információtechnológiai Zrt., a NÉBIH, az FKF Zrt. és  BKV Zrt. munkatársai működtek közre. 

Fotó:Baranyai Attila/Józsefváros újság