Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Jubileumi ünnepség az Illés utcában

Húszéves a Napfény Otthon

2017. október 05. csütörtök

Fennállásának húszéves évfordulóját ünnepelte szerdán a Napfény Otthon Alapítvány Budapesti Idősek Otthona. Az Illés utcai intézményben zenés-verses műsorral tekintettek vissza a jubileumra. Az időseket és a dolgozókat Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Sára Botond alpolgármester is köszöntötte.

Színvonalas műsorral készültek az Illés utcai Napfény Otthonban a két évtizedes évfordulóra, amelyre a Rudolf Péter-Nagy-Kálózy Eszter színészházaspárt is meghívták, akik verseket szavaltak el az időseknek. Majd népdalok csendültek fel és a Budapesti Fesztiválzenekar tagjainak műsorát is meghallgathatták a jelenlévők.

„Úgy érezzük, van mit ünnepelnünk. Házunk áll, szépülünk, fejlődünk is” ­– fogalmazott Dr. Tóth István, a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke és igazgatója, aki Dr. Komlósy Hajnalka orvosigazgatóval köszöntötte a megjelenteket. Az igazgató néhány számadattal ismertette az eltelt két évtizedet: 1279 idős személlyel kötöttek szerződést, akik átlagéletkora 85 év. Jelenleg négy 100 év feletti lakó él az otthonban, a legidősebb közülük 106 éves.

Mint mondta: küldetésük, hogy az idős generációk számára egy olyan választható életformát nyújtsanak a legkorszerűbb körülmények között, szigorú szakmai minőségbiztosítással, testi-lelki gondozással, hogy a lehető legjobb életminőséget érjék el azok számára, azok bizalmukkal megtisztelve őket, beköltöztek az otthonba. A jövőről szólva Tóth István beszámolt arról, hogy napokon belül átadják a negyedik liftet az épületben, és pár héten belül lecserélik a három kisbuszt, amelyekkel a lakókat szállítják különböző vizsgálatokra és kirándulásokra.

Biztonság Józsefvárosban

„Ez az intézmény az otthonuk, de tágabb környezetükben, Józsefvárosban is biztonságban érezhetik magukat” – hangsúlyozta beszédében Sára Botond, aki Sántha Péterné alpolgármesterrel volt jelen az ünnepségen. A közbiztonság, egészségbiztonság, szociális biztonság hármasság kapcsán kifejtette: 34 százalékkal csökkent a kerületben a bűncselekmények száma, és ma tíz emberből hét azt gondolja, hogy Józsefvárosban biztonságosabb élni, mint korábban. Az egészségbiztonság kapcsán elmondta: amellett, hogy két évvel ezelőtt teljes körűen megújult a szakrendelő, idén és jövőre 750 millió forintot fordít egészségügyi fejlesztésekre az önkormányzat, amiből többek között megújul az összes háziorvosi rendelő.

A szociális biztonság kapcsán kiemelte: 2013-ban Józsefváros elnyerte az Idősbarát önkormányzat-díjat, amelyhez igyekszik azóta is méltónak maradni. A kerületben megújult valamennyi, nappali ellátást biztosító idősklub, illetve további két létesítéséről határoztak. „Önök egy remek intézményben élnek, de számíthatnak Józsefvárosra is” – mondta Sára Botond.

Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében üdvözölte a lakókat. Kiemelte: példaértékű, hogy az alapítvány húsz éve magas színvonalon gondoskodik az idősekről és további fejlesztéseket tervez.

Mindezt azért, hogy a szépkorúak élete biztonságos legyen, amit valóban szolgálatnak tekint az intézmény vezetése és dolgozói. Az ünnepségen Dr. Bácskai Károly és Liszka Viktor evangélikus lelkészek mondtak áldást, a 20 éve, azaz a kezdetektől az otthonban lakók nevében pedig 87 éves Csuti Istvánné, Katalin mondott köszönetet az intézmény vezetőinek.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben