Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Ismét segítettek a térfigyelő kamerák

Kézre kerültek a raktárrablók

2017. október 12. csütörtök

A kerületi térfigyelő kamerák segítségével elfogták azt a négy elkövetőt, akik egy józsefvárosi kereskedő raktárából loptak el ötmillió forintnyi ruhaneműt augusztus végén. A betörők magukra vállaltak egy tavaly nyáron elkövetett bűncselekményt is, ahol 2,5 millió forintnyi értéktárgyat és pénzt loptak el egy Práter utcai lakásból.

Az augusztus 20-i betörés és rablás ügyében Varga Valentin hadnagy, Bártfai Bernadett főtörzsőrmester és Simó Szilveszter törzszászlós nyomozott, akik végül sikeresen elkapták és le is tartóztatták az elkövetőket, illetve a zsákmányt felvásárló orgazdát – számolt be a Zsaru magazin. „Ennyi ruhát nem vihettek el ölben, ez nem egyszemélyes lopás volt, ezért úgy gondoltuk, megpróbáljuk megtalálni az autót és a hozzá tartozó embereket, akik a betörés időpontjában a környéken mozogtak” – mondta a lapnak Varga Valentin hadnagy. A kerületi térfigyelő rendszer és egyéb biztonsági kamerák felvételeit elemezve megtalálták a rablók furgonját, és szeptember 8-án kézre kerítették a 30 éves V. Sándort, aki beismerte a betörést. Tettestársait, a 32 éves H. Józsefet, és a 28 éves D. Leventét szeptember 11-én fogták el. Még aznap este a 29 éves orgazda, R. Roland csuklójára is bilincs került.

A betörők magukra vállaltak egy tavaly július 17-én elkövetett bűncselekményt is, ahol 2,5 millió forintnyi értéktárgyat és pénzt loptak el egy Práter utcai lakásból. A nyomozók vizsgálják, hogy kapcsolatba hozhatók-e az elkövetők más betöréses lopások ügyében.