Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Isten igazsága mindig kiderül”

Wittner Mária a Fókusz Női Közösségi Központban

2017. október 12. csütörtök

A Kesztyűgyár Közösségi Ház égisze alatt működő Fókusz Női Központ havonta egy alkalommal közismert hölgyeket hív meg, hogy életükről, helytállásukról a központ tagjai is erőt merítsenek. Október 11-én Wittner Mária, az 1956-os forradalom szabadságharcosa beszélt a forradalomban betöltött szerepéről.

 „Közeledik az október 23-a, ezért Wittner Máriát kértük fel, hogy meséljen az ’56-os eseményekről, mert ő élő tanúja a történelmünknek” – mondta el lapunknak Csapó Emma, a női csoport vezetője. Wittner Mária nem érkezett üres kézzel: könyveket mutatott be a résztvevőknek. Elhozta a Beszélő plakátok című kötetet, amely a szovjet megszállás ellenzéki mozgalmainak állít emléket és a megtorlásokat dolgozza fel a közép-kelet-európai országokban. Erdélyben például az ’56-os forradalmárokkal szimpatizálók ellen irányultak a megtorlások.  

„A rendszerváltást megelőzően 33 éven keresztül gyalázták a forradalmat” – mondta Wittner Mária, majd hozzátette: Isten igazsága azonban mindig kiderül. A megtorláskor halálra, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Wittner Mária elhozta az 50. évforduló alkalmából megjelent két könyvet is, amely két fiatal fiú naplója alapján készült. „Ezek a kis krónikások voltak, akik helyretették 56 becsületét” – emelte ki. Wittner Mária beszélt még a forradalomban betöltött szerepéről, valamint arról is, hogy kivégzett társairól – Tóth József, Kóté Sörös József és Havrila Béláné – könyvében verssel emlékezett meg. 

A Magdolna utca 47. szám alatt működő Fókusz Női Közösségi Központ a nőknek és édesanyáknak nyújt segítséget és támogatást a mindennapi problémák megoldásában az álláskereséstől a sütési-főzési tanácsokig. A központban egy programsorozat részeként havonta egyszer meghívnak egy ismert és saját területükön elismert hölgyet, akinek sokat tanulhatunk az életéből és helytállásából. Novemberben Schuszter Lili újságíró látogat el a Fókusz Női Központba. 

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben