Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Autójából árusította a drogot

Kábítószer-kereskedőt fogtak a VIII. kerületben

2017. október 16. hétfő

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói október 14-én a késő esti órákban a VII. és a VIII. kerületben három külföldi és egy magyar állampolgárral szemben intézkedtek, mert feltételezték, hogy kábítószert fogyasztanak. Az intézkedés során összesen két gramm kokaint találtak a rendőrök valamint az is kiderült, hogy a kábítószert autójából árusította a magyar férfi. A fotó illusztráció.

Október 14-én este a Dob utcában a 29 éves Sayer S. N. D. angol állampolgárral, majd néhány perc múlva a Stáhly utcában a 25 éves D. Imre, a 27 éves F. C. John, és a 29 éves W. K. Anthony ír állampolgárokkal szemben intézkedtek a rendőrök, mert feltételezték, hogy kábítószert fogyasztanak - olvasható a rendőrség honlapján.

Az intézkedés során Sayer S. N. D. ruházatát átvizsgálták, melyből összesen két gramm, négy darab alufóliába csomagolt kábítószergyanús fehér por került elő, amelyről a kábítószer-gyorsteszt megállapította, hogy kokain. Az angol állampolgárt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy a kábítószert egy személygépkocsiból árusító magyar férfitől vette, valamint azt, hogy már pár nappal előtte is vásárolt tőle.

Sayer S. N. D.-t a rendőrség kábítószer-birtoklás gyanúja miatt őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, F. C. John-t és W. K. Anthony-t pedig D. Imrével együtt előállították.

A nyomozás során felmerülő információk helyesnek bizonyultak, megállapították, hogy az autó, amelyből kábítószert árultak, D. Imre tulajdonában van.

A rendőrök az intézkedés alá vont D. Imrét október 14-én a későesti órákban a Stáhly utcában elfogták, tőle készpénzt, mobiltelefont és a kábítószer értékesítéséhez használt gépkocsit foglaltak le, majd kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben