Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Felkarolják a fogyatékkal élő tehetségeket

Autista fiatalok művészeti oktatása a Kesztyűgyárban

2017. október 27. péntek

Nem mindennapi kezdeményezést indított el Csámpai Rozi festőművész a Kesztyűgyár Közösségi Házban. Fogyatékkal élő fiataloknak tart művészeti órákat, segítve a tehetségek kibontakozását. Szerda délután a hetedik kerületből érkeztek Józsefvárosba autista fiatalok, akik elsajátíthatták a rajzolás és a festészet alapjait, valamint megismerkedhettek Csámpai Rozi tanítványaival is.

„Mindenkiben ott rejlik a tehetség, csak esélyt és lehetőséget kell biztosítani a kibontakozásra” – mondja a festőművész, aki szerint egy autista fiatalnak ugyanolyan a szépérzéke, mint bárki másnak.

„A művészeti óráimat látogatják roma és nem roma fiatalok, valamint olyan fogyatékkal élő fiatalok, akik szeretnék megmutatni a tehetségüket. Szoros kapcsolatban állok olyan hetedik kerületi iskolákkal, ahol autista fiatalokat oktatnak, és akik szívesen járnak hozzám, Józsefvárosba. Az oktatás mellett nem titkolt célom az is, hogy a fiatalok gyakorolják egymás elfogadását – fejtette ki Csámpai Rozi festőművész. Hozzátette: hisz a művészet erejében, és hatalmában, vagyis, hogy a rétegek közötti szakadékok között hidat építhet.

Fotó: Nyári Gyula/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben