Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefvárosi moziból is lopott

Elfogták a besurranó tolvajt

2017. november 02. csütörtök

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki több nyilvános helyről lopott Budapesten. Egyik alkalommal az Uránia filmszínház ruhatárából vitt el egy fotóstáskát a benne lévő kamerával és tartozékaival. A rendőrség indítványozta a tolvaj előzetes letartóztatását.

A 32 éves G. József megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 1-jén a IV. kerület, Árpád úti üzletházból ellopott egy pénztárcát, majd három órával később egy Váci úti műhelyből tulajdonított el egy mobiltelefont - olvasható a rendőrség honlapján. Szeptember 28-án egy Váci utcában található hotel recepciójából lopott el egy mobiltelefont, illetve egy pénztárcát, egy hónappal később, pedig egy Rákóczi úti filmszínház ruhatárába surrant be és lopott el egy fotóstáskát a benne lévő fényképezőgéppel és annak tartozékaival.

A rendőrök széleskörű nyomozás során, felhasználva a helyszínen talált nyomokat, a tanúkihallgatások és a helyszínen készült videofelvételek elemzése eredményeképpen azonosították az elkövetőt és október 31-én elfogták újpesti tartózkodási helyén. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított G. Józseffel szemben és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben