Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Miniszterelnökség közleménye

Megmenekül a 175 éves „Virágfüzéres ház”

2017. november 10. péntek

A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága kezdeményezésére Budapest Főváros Kormányhivatala felügyeleti intézkedés keretében nem adta meg az engedélyt a Baross utca 40. szám alatti, eredetileg Hild József tervei alapján épült, több mint 175 éves műemlék épület részleges bontására és a helyén új épület építésére.

A Helyettes Államtitkárság egy korábbi döntés felülvizsgálatára kérte a kormányhivatalt. Belső-Józsefváros műemlék épülete és annak értékei megmaradhatnak az utókor számára, miután a Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a kormányhivatalnál a Budapest VIII. kerület, Baross u. 40. szám alatti ingatlanon álló, Virágfüzéres házként is ismert műemlék épületet érintő bontási-építési munkát illetően. A felülvizsgálat során Budapest Főváros Kormányhivatala felügyeleti szervként megváltoztatta az elsőfokú építési-bontási engedélyt. A felülvizsgálat során hozott határozatában a kormányhivatal nem engedélyezte a műemlék épület bontását. A Helyettes Államtitkárság ezúton felhívja a műemléképület tulajdonosának figyelmét állagvédelmi és felújítási kötelezettségére – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben