Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Kávéházi hangulat, slágerekkel

Ünnepi előadás a Turay Színházban

2017. november 13. hétfő

A Józsefváros 240. évfordulójára összeállított programsorozat részeként premier előtti előadást láthattak az érdeklődők szombaton este a Kálvária téri Turay Ida Színházban. A két világháború között játszódó, a kor hangulatát slágerekkel megidéző Kávéház a vén fiákerhez című darab előtt Darvasi Ilona, a színház alapító igazgatója és Sára Botond alpolgármester köszöntötte a nézőket.

„Kétszeresen is örömteli ez az este, hiszen Józsefváros 240. születésnapja mellett színházunk fennállásának 17. évét is ünnepeljük, éppen ezen a napon, 2000. november 11-én volt az első előadásunk” – mondta köszöntőjében Darvasi Ilona. Mint az alapító igazgató kiemelte: a Kávéház a vén fiákerhez című előadás kimondottan Józsefváros 240. születésnapjára készült.

A darab egy józsefvárosi történet, a kerület egy kávéházában játszódik, szegény művészekről, zenészekről, költőkről szól. „Mindennek a mozgatórugója egy szerelem, miközben egy kicsit bepillantást nyerhetünk a művészek hétköznapjaiba az első és a második világháború közötti időszakban, egy kis ízelőt is kapva a kor slágereiből” – zárta szavait Darvasi Ilona.

„Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt 240 év alatt mi minden történt a kerületben történelmi, művészeti, kulturális szempontból” – mondta Sára Botond. Az alpolgármester hozzátette, hogy a Kálvária téri színháztól nem is olyan messze, a mai József körúton működött a Baross kávéház, ahol Rejtő Jenő és Karinthy édesapja rendszeresen kártyázott.

Az alpolgármester Józsefváros méltatása mellett kiemelte, hogy szombaton került sor Bud Spencer szobrának avatására is a kerületben, a színészt és filmjeit ő maga is nagyon kedvelte. „Alapvetően jókedvű, családját nagyon szerető ember volt. Kívánom, hogy az a vidámság, ami belőle áradt, az jellemezze a mai estét is” – zárta szavait az alpolgármester.

A valóban vidám – premier előtti – előadást követően az egyik főszerepet alakító Csengeri Attila a színészek nevében is köszöntötte a 240. éves Józsefvárost, majd a színház vendégei egy-egy pohár pezsgővel is koccinthattak a jeles évfordulóra.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben