Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A jövőt együtt írjuk

Bródy-ősz harmadszor a Palotanegyedben

2017. november 13. hétfő

Kétnapos rendezvénnyel csatlakozott a Civilek a Palotanegyedért Egyesület a kerület 240. születésnapját ünneplő programsorozathoz. A H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban tartott pénteki nyitóünnepségen Szilágyi Demeter, a városrész önkormányzati képviselője mondott köszöntőt. A Bródy-ősz szombati napján pedig helytörténeti sétákkal, zenei programokkal és látványos fényfestéssel várták az érdeklődőket a Palotanegyed több helyszínén.

A Bródy-ősz pénteki megnyitóján Szilágyi Demeter elmondta: egy kerület születésnapja mindig lehetőséget ad arra, hogy visszaemlékezzünk, milyen értékek és kincsek találhatóak ott. A Palotanegyedben például – tette hozzá – elég csupán az épített örökségre gondolni. A képviselő a kerület múltját felidézve hangsúlyozta: Józsefváros kulturális és társadalmi szempontból jelenleg is nagyon színes városrész. Természetesen a történelem viharai nem kímélték a kerületet sem, azonban itt szándékos érték- és városrombolás is végbement, amely hosszú évtizedekre a legelmaradottabb kerületté változtatta Józsefvárost a XX. század végére – sorolta a képviselő.

Szilágyi Demeter kiemelte: a jövőt már együtt írjuk, és egy következő, a régmúlt dicső fényét idéző fejezetét nyithattuk meg Józsefvárosnak. Ennek keretében ma már Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő kerületévé válhatott a városrész, amelyet lakói valóban otthonuknak érezhetnek. Mint mondta, e mögött tudatos – az állami, önkormányzati és civil szereplők összefogásával megvalósult – városfejlesztés áll. 

A program folytatásaként történelmi érdekességeket tudhattak meg az érdeklődők a városrészben egykor működött Nemzeti Színházról, Nemzeti Lovardáról és a mai is teljes fényében pompázó Nemzeti Múzeumról Sávoly Tamás előadásában. A zenekedvelők egy operett-egyveleget is meghallgathattak Rák Kati színművésznő tolmácsolásában.

Helytörténeti és zenei programok

A borongós idő sem vette el a lelkes palotanegyediek kedvét attól, hogy ellátogassanak a III. Bródy-ősz szombati programjaira.

Kora délután két helyszínről indult vezetett séta. A Mikszáth Kálmán téren gyülekeztek azok, akik Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész „Így szerettek Ők” című irodalmi barangolására jelentkeztek.

A rendhagyó tematikájú eseményen a régmúlt idők íróinak és költőinek magánéletébe pillanthattak be az érdeklődők. A Pollack Mihály térről pedig az Imagine Budapest már hagyományosnak mondható sétája indult.

16 órától Tekauer Léna és Földi Gergely koncertje szórakoztatta a hallgatóságot, majd a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusának őszutó fellépését hallgathatták meg. 

Ahogy kezdett besötétedni, úgy kezdtek világítani a tűzzsonglőr fáklyáinak fényei, ezt pedig még az eleredő eső sem tudta megzavarni, ahogyan a frissen sült gesztenye és forralt bor illata is zavartalanul lengte körbe a Mikszáth teret.

A nap zárásaként irodalmi témájú fényfestés szórakoztatta a közönséget, amelynek végén természetesen megemlékeztek Józsefváros 240. születésnapjáról is.

   

Fotó: Senger Nikolett/Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben