Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Sikeresen pályáznak társasházi felújításra

Folyamatosan szépülnek az egykori vasutasházak

2017. november 15. szerda

Sajátos helyzete miatt sokáig csak önerőből, 2014-től azonban már pályázati források felhasználásával is végezhetnek felújítási munkálatokat a Kerepesi út elején lévő, egykor a MÁV dolgozói számára épült „vasutasházak” lakóközösségei. A nyolc ház közül jó példával a VI. számú ház jár elől, ahol önkormányzati támogatással statikai megerősítést kapott a függőfolyosó, megújult a homlokzat egy része, a teljes lépcsőház és az udvar is, azonban a többi épületben sem tétlenkednek, van ahol a függőfolyosót cserélték ki, máshol a statikai munkálatokhoz kezdtek már hozzá.

A 272 lakásos épületegyüttes 2000-ben alakult át egyetlen társasházzá, amelynek minden egyes tagja önálló gazdálkodást folytat. A MÁV-nak azonban 43 százalékos tulajdonrésze maradt a tömbben, ami a lakóknak nem kevés fejfájást okozott, ugyanis ebben a felállásban sokáig nem tudtak támogatásokat igénybe venni.

Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere elmondta, hogy 2014-ben az önkormányzat módosította és rugalmasabbá tette a társasházi pályázati rendszert, így már olyan házak is tudnak pályázni, amelyeknek korábban nem volt lehetőségük a kötöttebb szabályok miatt. „Szeretnénk, ha a közterületek és közintézmények után egyre több lakóház megszépülne Józsefvárosban, ezért az utóbbi három évben minden eddiginél nagyobb, több mint 3 milliárd Ft támogatást biztosított az önkormányzat a kerületi társasházak felújítására.”

Az alpolgármester arról is beszélt, örül neki, hogy a problémák kezelése után az egykori vasutasházak közül az első felújítására sor került és bízik benne, hogy a további hét ház is hamarosan ugyanúgy megújul.

Eredeti állapot szerinti helyreállítás

„Az önkormányzati támogatások igénybevételével nálunk statikai megerősítést kapott a függőfolyosó, megszépült a homlokzat, a lépcsőház és legutóbb rendeztük az udvar, valamint újjáépült a ház előtt futó járdaszakasz is” – sorolja az eddig elvégzett munkákat Horváth Péter György, aki nemcsak lakó, hanem a VI. számú épület képviselője, és az intézőbizottság elnöke is. Ezekhez összesen 5,2 millió forint támogatást és csaknem 6,7 millió kamatmentes kölcsönt kaptak az önkormányzattól.

Mint mondja lakóközösségük addig is dolgozott: önállóan gazdálkodták ki a tető, a csatorna-, a gáz-, és a vízvezetékrendszer, valamint az elektromos hálózat felújításának költségeit, azonban nagy segítség, hogy most már a kerület is részt vállal a megújulásban.

A rekonstrukció során törekedtek az eredeti állapotok szerint helyreállítani a védett épületet, amit lehetett korhű anyagok felhasználásával végeztek el. A közös képviselő szerint a tömb minden háza igyekszik szépülni, csak más-más stratégia mentén haladnak. Sora tűnnek el a házakról a folyosók statikai megerősítését szolgáló aládúcolások is, van azonban ahol – például a VIII. számú házban – a tető felújítását végezték el 9 millió forint önkormányzati támogatás segítségével.

A Kerepesi út 1-5. szám alatti épületegyüttes nagyjából egyidős a Keleti pályaudvarral. A Baross téri személypályaudvart 1884-ben adták át az utazóközönségnek, a mellette lévő nyolc házat valamivel később. A „Nyolcház” néven ismert tömböt a Magyar Királyi Államvasutak – később MÁV – tisztjeinek, dolgozóinak szánták szolgálati lakásként. A vasút közelsége miatt azonban jelentős háborús károk érték az épületeket, a tulajdonos MÁV pedig nem fordított kellő erőforrást a rekonstrukcióra.

Fotó: Huszár Boglárka, Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben