Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefváros 240 – Születésnapi záróprogramok a Teleki téren

Kocsis Máté: Nekünk Józsefváros a világ közepe

2017. november 26. vasárnap

A megújult Teleki téren zárult Józsefváros 240. születésnapjára rendezett közel háromhetes programsorozat. Szombaton kora délutántól indultak a sokakat, kicsiket és nagyokat egyaránt vonzó és megmozgató programok: fellépett a Vasas Művészegyüttes néptánckara, a Karaván Familia és a Balkan Fanatik. Kocsis Máté polgármester a programsorozatot és az estet lezáró látványos tűzijáték előtt kiemelte: „Bárki bármit is mond, nekünk Józsefváros a világ közepe”.

„Papa, egyszer majd én is úgy szeretnék táncolni, mint ők” – mondta egy kislány az édesapjának, miközben a család többi tagjával a Teleki téren felállított színpadon az idén 70 éves születésnapját ünneplő Vasas Művészegyüttes néptánckarának előadását nézték.

Már a délutáni fellépés sokakat vonzott a térre, akik látványos produkciót – rimóci-bonchidai, magyarszováti és kalotaszegi táncokat – láthattak a magyar táncház-mozgalom egyik alapítóitól.

A szülők és gyermekeik által létrehozott egyedülálló családi zenekar, a Karaván Familia lépett a színpadra öt óra körül. Zenéjüket hallva egyre több olyan bátor jelentkező akadt, akik táncra perdültek, a színpad széléhez ülve pedig a kisebb gyermekek is lelkesen dúdolták-énekelték az ismerős dalokat.

Azokat a dalokat, amelyeket a „familia” azért kicsit saját szájízére komponált át: a jellegzetes európai cigányzenei stílusokat sajátosan ötvözve a latin-, a popzene vagy éppen a blues elemeivel.

A novemberi, kicsit hűvösebb estét feltüzelte a Lángleguánok tűzcsoport látványos fellépése. A tűzzsonglőr-mutatványosok egy-egy akrobatikus mozdulatát a közönség elismerő tapsa kísérte, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy a lenge szoknyában és rövid ujjú topban fellépő, tüzes, táncos hölgy másnapra nem kényszerült egész napra ágyba, forró teát szürcsölgetve.

Magyar népdalok különleges feldolgozásaival érkezett Józsefvárosba a Balkan Fanatik, akiknek – a jó értelemben vett – zenei kavalkádja a kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgatta.

„Köszönjük, hogy együtt ünnepeltek velünk Józsefváros 240. születésnapján. Az elmúlt három hétben biztos, hogy sok ember közelebb került egymáshoz és a városhoz is. Bárki bármit mondd, nekünk Józsefváros a világ közepe. Csak így tovább, Józsefváros!” – mondta Kocsis Máté.

A polgármester köszöntőjét követően Józsefváros 240. születésnapjára összeállított háromhetes rendezvénysorozat zárásaként egy látványos tűzijáték vette kezdetét. 

Fotó: Baranyai Attila, Ványi Ákos/ Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben