Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Példaértékű kezdeményezés a Tömő utcából

Egymás mellett élés helyett igazi lakóközösség

2017. december 07. csütörtök

A környéken sétálva arról már értesülhettek a kerületi lakosok, hogy a Tömő utcai három nagy, tizenhat emeletes panelház évtizedes elhanyagoltság után jelentős változáson ment keresztül az elmúlt években. A kívül-belül fokozatosan megújuló épületekben azonban nem csak a külcsín van átalakulóban: néhány lelkes lakó kezdeményezésére közös programokkal, társas összejövetelekkel igyekeznek egymáshoz közel hozni a lakókat és családokat, hogy ne csak egymás mellett lakjanak, de valódi közösséget is alkossanak. Ezt a törekvést erősítette az a december 6-án megrendezett Mikulás ünnepség is, amelyre Sára Botond alpolgármester is ellátogatott.

„Negyedik éve rendezzük meg ezeket az ünnepségeket, idén először itt a Jázmin utcai Atalanta Oktatási Központban, mert hál’ Istennek a társasházakat kinőttük. Sok gyermek született az elmúlt években, fiatalodik a lakóközösség. Míg először nyolc-tíz gyerkőc várta a Mikulást, most már közel harmincat tudtunk meghívni” – mondja el lapunknak Egervári Zoltán, a házak közös képviselője.

„Hagyomány lett belőle, már októberben kérdezgetik a lakók, hogy mikor tartjuk idén az ünnepséget. Személyre szóló meghívót küldünk a gyermekes családoknak, és a ház gondnoka begyűjti a szülőktől azokat a személyes információkat, amikkel felkészülten tud érkezni a Mikulás” – fűzte hozzá mosolyogva a közös képviselő. „De ott van Mercédesz, ő a gondnoka a 40-46 számnak, ő volt az ötletgazda, kérdezze meg őt is!" – köszön el Egervári Zoltán.

 

Az ünnepségre ellátogatott Sára Botond alpolgármester is

„Öt éve vagyok gondnok a házban, és 2014-ben találtam ki, hogy rendezni kellene egy saját Mikulásváró ünnepséget az itt lakó gyerekeknek” – meséli Sári Mercédesz. „Nagyon sok segítséget kaptam a szülőktől, és jól sikerültek a programok.

Emeletenként különböző feladatokkal vártuk a gyerekeket, volt dísz- és ajándékkészítés, csomagolás, éneklés, és aki mindet végigcsinálta, azt ajándékkal jutalmazta a Mikulás. Fontosnak tartom ezeket a kicsinek tűnő, de szerintem nagyon jelentős programokat, mert ezek alakítják a közösséget” – magyarázta a fiatal anyuka.

Az idei ünnepségre is szép számmal gyűltek össze a családok, saját készítésű süteményekkel, harapnivalókkal várva a Mikulásra, aki meg is érkezett, minden gyermeknek tudta a nevét és szép ajándékokat hozott. A jó hangulatú közösséget nézve biztosak lehetünk abban, hogy jövőre sem várják őt hiába a Tömő utcai gyerekek.

Fotó: Huszár Boglárka/ Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben