Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Több mint nyolc évtizede Józsefvárosban él

A 103 éves Patay Pált köszöntötték a Nemzeti Múzeumban

2017. december 08. péntek

A 103 éves Patay Pál régészt ünnepelték december 8-án a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a réz- és bronzkor szaktekintélyének tiszteletére előadást is tartottak munkásságáról. Az ünnepségen családja, barátai mellett a múzeum jelenlegi és korábbi főigazgatói, valamint kollégái és tisztelői is köszöntötték Patay Pált. Sántha Péterné alpolgármester egy emlékplakettet adott át a több mint nyolc évtizede Józsefvárosban élő ünnepeltnek.

„Patay Pál 103. születésnapján egy életművet is ünneplünk. Ennek csak egyik része szól az ásatásokról, amiben részt vett Pali bácsi, emellett fontosak a tanulmányai is, amik a következő nemzedéket is segítik” – emelte ki köszöntőjében Varga Benedek, a múzeum főigazgatója.

Majd hozzátette: pótolhatatlan munkássága generációkat köt össze.

Az ünnepelt megköszönte, hogy a múzeum gondol a nyugdíjasaira. Hálásan idézte fel, hogy a századik születésnapjára rangos ünnepséget tartottak, és örömét fejezte ki, hogy azóta is minden évben szép köszöntőt tartanak a születése évfordulóján.

Felidézte, hogy 15 évesen lépte át először a Nemzeti Múzeum küszöbét és egy kitérőt követően 1957 óta a második otthona az intézmény. A hely, amely nyugdíjazását követően sem feledkezett meg róla, és ahová 2004-ig még visszajárt dolgozni.

Sántha Péterné Józsefváros alpolgármestere verssel köszöntötte az ünnepeltet, majd egy – a Józsefváros 240 évfordulójának emlékére nyomtatott – emlékplakettet adott át a 83 éve a kerületben élő Patay Pálnak, akinek még sok ilyen szellemi frissességben megélt évet kívánt.

Csorba László a múzeum előző főigazgatója azzal az örömhírrel érkezett, hogy a Patay Pál által készített Komárom-Esztergom megyei harangok című monográfiája várhatóan a jövő évben megjelenik. Az ünnepeltet köszöntötte Gedai István korábbi intézményvezető is.  

Patay Pál gazdag életművének egy szeletét a Kőkori Kerekasztal fórumon T. Bíró Katalin ismertette. Mint mondta: Pali bácsi gyűjtéseiből a múzeum 24 ezernél több tárggyal gazdagodott és iránymutatásait követően sikerült létrehozni egy nemzetközileg is elismert kőeszköznyersanyag-összehasonlító gyűjteményt.

A rendezvény végén a jelenlévők koccintottak az ünnepelt egészségére és felszeletelték a születésnapi tortát.

Patay Pál

A régész, muzeológus és harangkutató 1914. december 8-án született Budapesten. 1935-ben a debreceni Mezőgazdasági Akadémián agrármérnökként végzett, 1939-ben pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen ősrégészetből doktorált, majd tanársegédként kezdte a pályafutását. A II. világháborúban rövid frontszolgálatot követően került orosz hadifogságba, ahonnan csak két év múlva térhetett haza. 1950-ben a balassagyarmati Palóc múzeumban dolgozott, innen került 57-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol 1982-ig dolgozott. A réz- és bronzkor elismert szaktekintélye többek között feltárásokat végzett Fényeslitkén, Nagybátonyban, Dunapentelén, Tiszavalkon és Poroszlón is. Számtalan publikációja mellett életművének egyik legjelentősebb fejezete Tiszaluc-Sarkad rézkori telepének feltárása 1974 és 1990 között. Az ásatás során 45 ház egybefüggő maradványait fedezték fel. A régészeti munka mellett Patay Pál nemzetközileg elismert harangkutató is, aki több mint 3000 harangot vizsgált és írt le.

Fotó:Senger Nikolett/ Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben