Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Kerületünk őrzi munkáit legnagyobb számban

Emléktáblát avattak Stróbl Alajos tiszteletére

2017. december 15. péntek

Halálának 91. évfordulóján emléktáblát avattak Józsefvárosban a róla elnevezett utcában Stróbl Alajosnak, a századforduló magyar szobrászat kiemelkedő egyéniségének. A 22. szám alatti ház falán található, a művész fiatalkori portréját ábrázoló fekete márványlapot az alkotó leszármazottai, valamint Sántha Péterné alpolgármester leplezték le december 12-én.

Stróbl Alajost kétségkívül szerette az Isten: kimagasló tehetség és egy termékeny élet mellett kiterjed, népes családdal is megajándékozta, akik máig lelkiismeretesen ápolják emlékét és hagyatékát. Budapesten élő öt unokája pedig – Krisztina, Veronika, Zsófia, Alajos és Mátyás – e célból hozta létre tizenhat esztendeje a Stróbl Alajos Emlékhely Alapítványt, amely kiadványok megjelentetésével, előadásokkal igyekszik tenni azért, hogy minél szélesebb körben váljék ismertté nagyapjuk munkássága.

Ezen alapítvány kereste fel Józsefváros önkormányzatát azzal a kezdeményezéssel, hogy a Százados negyedben 1930 óta a szobrász nevét viselő utcában ezentúl egy emléktábla is őrizze a magyar szobrászat egyik legnagyobb alakjának emlékét. A kezdeményezés támogatásra talált, így december 12-től az arra járók az utcanévtábla alatt immár egy fekete márványlapot is megcsodálhatnak, amelynek átadásakor a takaróleplet rögzítő hat nemzetiszínű szalagot a művész öt unokája mellett Sántha Péterné alpolgármester oldozta el.

Sántha Péterné elmondta: szerencsés az a család, amelynek tagjai ápolják hagyományaikat, őrzik, ismerik és generációkra továbbörökítik felmenőik történeteit. A Stróbl család ilyen szerencsés család – tette hozzá, és megköszönte az emléktábla állítását, amellyel Józsefváros is gazdagabbá vált.

Ifjabb Stróbl Alajos elmondta, nagyapja nemcsak számos alkotásával kötődik e városrészhez – hiszen többek között az ő műve Arany János múzeumkerti, Trefort Ágoston Trefort-kerti és Semmelweis Ignác a Rókus Kórház előtti szobra, valamint a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben található számos síremléken kívül ő alkotta a Kossuth mauzóleum-két szobrát is – de ő mentette át Józsefváros lebontásra ítélt első kálváriaépületét 1894-ben az Epreskertbe, ahol az ma is áll.

Fotó: Zékány János/ Józsefváros újság 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben