Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Szervezetten gyűjtik be a karácsonyfákat

Fontos információk a fenyőfák kihelyezéséről és elszállításáról

2018. január 05. péntek

A karácsonyi ünnepek után, a legtöbben hagyományosan január 6., azaz Vízkereszt után bontják le a karácsonyfákat. Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. A fenyők a járdákon a kukák mellé is kihelyezhetők, az FKF emellett gyűjtőpontokat is működtet, kerületünkben is több helyen. A karácsonyfák begyűjtésében a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága is részt vesz.

A néphagyomány szerint Vízkeresztkor szokás leszedni a karácsonyfát. A kiszolgált tűlevelűek kihelyezési dömpingje is ekkor kezdődik és általában 1-1,5 hónapig tart, becslések szerint mintegy 500-600.000 darab kerül ki az utcákra. Ilyenkor az úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket. Amennyiben olyan méretű a fenyőfa, hogy azt hulladékszállító célgéppel nem tudjuk összeaprítani, másik szállítójármű viszi el a helyszínről.

A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.

Gyűjtőhelyek Józsefvárosban

A gyűjtőhelyek az alábbi helyszíneken találhatók kerületünkben: Losonci tér (az iskola mellett), Százados út - Ciprus utca sarok, Vajda Péter utca – Bláthy Ottó utca sarok, Blaha Lujza tér (Márkus Emília utcában a konténer mellett). A kidobott fenyők begyűjtésében és a gyűjtőpontra való szállításban a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóság munkatársai is részt vesznek.

A kiszolgált karácsonyfákat először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt, és villamos áramot.

Fotó: Józsefváros újság/archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben