Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A jó hangulatról a Józsefvárosi Cigányzenekar gondoskodott

Zenés délután a Ciklámen Idősek Klubjában

2018. január 09. kedd

A Józsefvárosi Cigányzenekar rendszeresen fellép a kerület idősklubjaiban. Január 9-én a folyamatosan megújuló II. János Pál pápa téri klubba látogattak, ahol a tagok örömmel fogadták a virtuóz muzsikusokat.

A zenészek a megérkezést követően rögtön belevágtak a zenei utazásba: ismert magyar nótákat és csárdásokat is játszottak. Felcsendült az Az a szép, akinek a szeme kék, valamint az Eger városa című melódia is. Egyesek azonnal bekapcsolódtak az előadásba, és énekléssel biztatták a zenészeket. Sőt, a muzsikusok kérésre is játszottak dalokat.

„Józsefváros önkormányzata jóvoltából évente több alkalommal ellátogatnak a cigányzenekar tagjai az idősklubokba, ahol kellemes zenével alapozzák meg a jó hangulatot. Ezt a programot nagyon szeretik a tagok, ezúttal is mintegy negyvenen jöttek el a zenés délutánra” – mondta el lapunknak László Gyuláné, a klub koordinátora.

Fotó: Nyári Gyula/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben