Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Megújul a növényzet, a közműhálózat és a szobrok is

Januárban kezdődik a Múzeumkert megújítása

2018. január 10. szerda

Az előkészítési munkálatok befejeztével januárban indul a Magyar Nemzeti Múzeum kertjének teljes körű rekonstrukciója, amelynek során megújul a növényzet, felújítják a teljes közműhálózatot és restaurálják a kert szobrait is. A tervek szerint a megszépült kertet a látogatók nyár végén vehetik birtokba, a munkálatok ideje alatt a Magyar Nemzeti Múzeum változatlanul látogatható.

„Az elmúlt években széles körű társadalmi egyeztetéseket követően megtörtént a Múzeumkert rekonstrukciójának megtervezése, amely eljutott abba a fázisba, hogy januárban elindulhat és a nyár végéig be is fejeződhet a kivitelezési munka” – hangsúlyozta Varga Benedek, a múzeum főigazgatója a január 10-én megtartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a Magyar Nemzeti Múzeum kertje az 1930-as évek óta nem esett át felújításon, ezért most egy 70-80 éves adósságot kell törleszteni. 

Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes, a projekt felelőse arról beszélt, hogy a munkálatok eredményeként megújulnak a közművek és a sétányok, a műemléki főépülethez illeszkedő új burkolatok jönnek létre. Rámutatott arra is, hogy a nyilvánosság folyamatos tájékoztatása mellett valamennyi fát megvizsgáltak.

Ezek alapján 38 elöregedett fát életveszélyesnek nyilvánítottak, amelyeket 25 nagy méretű, új fával pótolnak – hangsúlyozta a főigazgató-helyettes. Az ültetendő fák között több növényritkaság ¬– vörös juhar, ginkgo, magnólia – is szerepel. 

A projektfelelős kitért arra is, hogy a munkálatok során megújulnak a kert szobrai is. Ezek közül is kiemelkedő az Arany János-szobor, amelynek restaurálása a reményeik szerint március 15-ére elkészül. A közművekkel kapcsolatban elmondta: három kilométer új víz- és csatornacső épül, megújul a teljes elektromos hálózat, wifi-hálózat és öntözőrendszer épül.

„A munkálatok idejére a Múzeumkert egyes részeit szakaszosan lezárják, de a múzeum mindvégig látogatható lesz. A munkafázisokról, a felújítás aktuális állapotáról a Múzeumkert kerítésén kihelyezett információs anyagokban és a múzeum honlapján is folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt” - hangsúlyozta Rezi Kató Gábor. 

„A rekonstrukció célja visszaállítani a történetileg hiteles, eredeti kertstruktúrát, ehhez egy 20. század elejéről fennmaradt térrajzot vettek alapul” – emelte ki Szabó Gábor, a Tér-Team kft. vezető tervezője.

„A használaton kívüli út- és térburkolatok részbeni elbontásával 10-15 százalékkal nő a zöldfelület aránya a Múzeumkertben” – tette hozzá a tájépítész.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság