Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A honi tisztképzés bölcsője Józsefvárosban

A Ludovika Akadémia főépülete

2018. február 12. hétfő

A magyar országgyűlés 1808-ban döntött a katonai akadémia létrehozásáról. Az építés költségeit adakozásból gyűjtötték össze, alapkövét József nádor tette le 1831-ben. A nádor szívén viselte Pest sorsát, ő hozta létre többek között a Szépészeti Bizottmányt is, amelynek az építész vezetője a bécsi születésű, de 1802-ben pesti polgárjogot szerző Pollack Mihály lett. Az építész első jelentős pesti középülete a katonai akadémia volt.

Pollack jelentős szerepet vállalt Pest klasszicista arculatának kialakulásában. Ebben a stílusban épült a régi pesti Vigadó épülete, a Nemzeti Múzeum és több pesti palotája is. A Ludovika terveit 1829-ben kezdte el, építését az alapkőletétel után négy évvel, 1835-ben fejezték be. Az akadémia főépülete zárt tömeget alkotó szimmetrikus mű. A homlokzati síkból alig kiemelkedő középrészt az antik építészetre utaló jellegzetes timpanon zárja le. Az épületen csak itt láthatók íves lezárású ablakok. A kert felé néző homlokzata is szimmetrikus, a függőleges és vízszintes irányok itt is szabályos szerkezetet alkotnak.

Az épület sokáig üresen állt, csak a kiegyezés után nyílhatott meg 1872-ben. A Ludovikán a II. világháború után a tisztképzés megszűnt, az épületet különböző célokra használták: többek között az ELTE Természettudományi Kara  működött itt, majd a Természettudományi Múzeum kiállító helye és raktára volt. A szépen felújított épületében a 2012. január 1-én létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetem kapott helyet, így napjainkban már újra eredeti feladatát látja el.

Az akadémia nevét Habsburg–Estei Mária Ludovika magyar királynéról, I. Ferenc király harmadik feleségéről nyerte, aki jelentős összeget: 50 000 forintot ajánlott föl építésére.

Szöveg: Ludmann Mihály, művészettörténész

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben