Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Több száz lehetőség várta a hallgatókat

Állásbörze a Tavaszmező utcában

2018. március 02. péntek

Közel 200 állásajánlat és gyakornoki lehetőség közül válogathattak az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai épületébe látogató hallgatók a március 1-jén megrendezett állásbörzén. A több száz látogatót az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a szakterületek széles palettája várta. Tizennyolc cég kínált álláslehetőségeket, általuk pedig valamennyi munkaerő-piaci szektor képviseltette magát.

A rendezvény résztvevőit Kutni Mátyás, az Óbudai Egyetem kancelláriájának kabinetvezetője köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a hallgatók – a jövő nemzedék –képzése ne csak az oktatás, de az ipar elvárásainak is megfeleljen.

Mint mondta, ezt a célt szolgálja az is, hogy a duális képzés során a cégek képviselői órákat tarthatnak, a vállalatok pedig gyakornoki férőhelyek biztosításával kapcsolódnak be az oktatásba. „Ezzel kiküszöbölhető az a látszólagos ellentmondás is, hogy a cégek előzetes gyakorlatot és munkatapasztalatot várnak el az álláshelyekre jelentkező pályakezdőktől” – tette hozzá a kabinetvezető.

A hallgatók a rendezvényen nem csupán a cégek által nyújtott lehetőségekről, a friss diplomásokkal szemben támasztott elvárásokról tájékozódhattak. A szórólapok és a személyes tájékoztatás mellett néhány vállalat gyakorlati bemutatókkal is készült az eseményre, az Óbudai Egyetem standjánál 14 órától próba állásinterjúkon is részt vehettek a vállalkozó kedvű hallgatók.

A józsefvárosi campusban elsősorban a gépészmérnök, biztonságtechnikai mérnök, villamosmérnök, mechatronikai mérnök, műszaki menedzser, kereskedelem és marketing, illetve a gazdálkodás és menedzsment szakon tanulók kereshettek gyakorlati helyet, illetve álláslehetőséget.

Fotó:Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben