Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Együttműködést kötött a BGE és a BVK

Közösen a fiatal vállalkozók ösztönzéséért

2018. március 08. csütörtök

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Berzsenyi utcai épületében került sor március 7-én annak az együttműködési megállapodásnak az aláírására, melyet az intézmény a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal (BVK) kötött. Az együttműködés célja, hogy közös programjaikkal növeljék a fiatalok vállalkozó kedvét, átadják nekik a szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.

Az ünnepélyes aláírással egybekötött sajtótájékoztatón Prof. Dr. Heidrich Balázs, a BGE rektora többek között arról is beszámolt, hogy a magyar frissdiplomások vállalkozási hajlandósága nemzetközi összehasonlításban és a gazdaság igényeihez mérten is alacsony: a felsőoktatásban tanuló fiatalok körében 6 százalék alatti a saját vállalkozás indításában gondolkodók aránya.

„A gyakorlatorientált képzés mellett nagy hangsúlyt fektetünk az inspirációra és a szemléletformálásra, amelyek jelentős mértékben képesek fokozni a fiatalok vállalkozási hajlandóságát. Meggyőződésem, hogy a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központtal és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal közös szakmai programjaink révén hozzájárulunk ahhoz, hogy a frissdiplomások minél nagyobb arányban jelenjenek meg munkahelyteremtőként a hazai munkaerőpiacon”- emelte ki a rektor.

Dr. Radácsi László, a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ elnöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a központ célja a tudásmegosztás és az inspiráció, amit egy-egy sikeres vállalkozás példamutató és kedvcsináló bemutatásával kívánnak elérni.

„Budapest erőssége az innováció” – hangsúlyozta Szalai Piroska, a BVK kuratórium elnöke. Mint mondta: a közalapítvány a főváros megbízásából immár 25 éve foglalkozik vállalkozásfejlesztéssel.

„Fontosnak tartjuk, hogy partnerként működjünk együtt a legszínvonalasabb felsőoktatási intézményekkel az üzleti innováció térnyerésének elősegítésében, illetve abban, hogy az új generáció megfelelő képzést és inspirációt kapjon a vállalkozások létrehozásához és sikeres működtetéséhez”– zárta beszédét a kuratórium elnöke.

A BGE és a BVK együttműködése a közös szakmai programokkal a hozzá fűzött remények szerint nemcsak a fiatalok vállalkozási kedvét ösztönzi majd, de ezáltal a hazai gazdaságra is hatással lehet: hozzájárulhat a versenyképesség és hatékonyság növekedéséhez.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben