Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet

Pert vesztett a Magyar Helsinki Bizottság Kocsis Mátéval szemben

2018. március 14. szerda

A Fővárosi Ítélőtáblán kedden folytatódott az a per, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság a Józsefvárosi Önkormányzat és Kocsis Máté ellen indított a polgármester 2015-ös Facebook-bejegyzése miatt. Kocsis Máté közösségi oldalán akkor azt írta: a népvándorlók teljesen tönkretették a II. János Pál pápa teret, tüzet raknak, szemetelnek, és annyi az emberi ürülék, mint még soha. A civil szervezet szerint a politikus ezzel zaklatást követett el, amit a bíróság most másodfokon is elutasított, a per ezzel véget ért.

A liberális jogvédők azért pereltek, mert Kocsis Máté még 2015 nyarán, Facebook-bejegyzésében leírta, hogy „a nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen… Meg fogjuk védeni a közvagyont, és minden törvényes eszközzel garantálni fogjuk a józsefvárosiak biztonságát.” A Magyar Helsinki Bizottság szerint ezzel Kocsis Máté zaklatást követett el.

A 2015-ben indított per 2016. november 8-án meghozott elsőfokú ítéletében elutasította a Magyar Helsinki Bizottság keresetét, de a döntést a Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 13-án hatályon kívül helyezte és kötelezte az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására. A megismételt eljárás végén ismét elutasító ítéletet hozott a törvényszék. Akkor a bíróság azt állapította meg, hogy az ominózus Facebook-bejegyzés szövegének teljes egésze eleve nem valósít meg zaklatást. Az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán március 13-án folytatódott, és a bírói tanács helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A per így véget ért, fellebbezésnek nincs helye. Az indoklás szerint a felperes kérelme nem volt alapos.

A Józsefvárosi Önkormányzat közleményében azt írta: a per is annak a bizonyítéka, hogy a Soros-hálózat tagjai mindent megpróbálnak megtenni, hogy elhallgattassák azokat, akik leírják vagy elmondják a tényeket a migrációról. Hozzátették: hiába próbálják azonban eltitkolni az igazságot, a nőket, rendőröket érő támadásokat, késeléseket, terrorcselekményeket, nem tudják semmissé tenni. Sem a Helsinki Bizottság, sem más Soros-szervezetek nem hazudhatják el a valóságot.

A Józsefvárosi Önkormányzatnak közel 80 millió forintba került, hogy a II. János Pál pápa téren helyreállítsa a rendet az illegális bevándorlók után.

Fotó: Józsefváros újság/archív