Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Erasmus Day

Európai tanárok látogatása a Vajdában

2018. március 19. hétfõ

A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola immár 2 éve vesz részt az Európai Unió által támogatott Erasmus+ pályázaton, amelynek témája a fenntartható fejlődés a jövő Európájában. A közelmúltban európai pedagógusok látogattak az iskolába. Ennek részeként március 10-én egy Erasmus Day nevű projektnapot szerveztek az intézményben, amelyen a gyerekek megismerkedhettek az idelátogató országok kultúrájával.

A pályázat célja, hogy különböző feladatokon keresztül megismertesse a tanulókkal a környezetüket érintő fontos kérdéseket: a szelektív hulladékgyűjtés, a megújuló energiaforrások és a környezetvédelem szükségességét Európában, a XXI. században. Ez a cél összecseng az intézmény ökoiskolaként végzett munkájával is.

A környezetvédelmi kérdések mellett a pályázat lehetőséget ad arra is, hogy a tanulók használják az iskolában elsajátított angol nyelvet, hiszen minden félévben más ország gyerekeivel leveleznek angolul, és rendszeresen tartják a kapcsolatot videókonferencián és Skype-on is. Ezen kívül a józsefvárosi iskolai tanárai megismerkedhetnek az egyes országok módszertani sajátosságaival, példákat és ötleteket kaphatnak a külföldi kollégáiktól.

A március 7. és 11. között tartott konferencián az európai tanárok találkoztak a Vajda Péter Általános Iskola diákjaival és tanáraival, részt vettek a március 11-én szervezett Erasmus Day nevű rendezvényen, ahol a gyerekekkel közösen készítettek kokárdát, játékos sportversenyeken mérték össze tudásukat és hallgatták meg az iskola kiskórusát, akik a különböző országok dalaiból összeállított műsort adtak elő.

Fotó: Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola