Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Térfigyelő központ, kvízjáték, rendőrautó

Óvodások látogattak a józsefvárosi rendőrkapitányságra

2018. március 22. csütörtök

A VIII. kerületi rendőrkapitányság rendszeresen tart nyílt napot, amelyen óvodások, iskolások ismerkedhetnek meg a kerületi kapitányság mindennapjaival. Március 21-én a MindenKid óvoda egy csoportja látogatott a Víg utcai épületbe, ahol megnézhették a térfigyelő központot is.

A gyerekeket Tolnay Krisztina c. r. főtörzszászlós és Füredi Kitti r. őrmester kalauzolta végig az épületen. A kicsiknek bemutatták a rendőri öltözetet és a jelvényt, illetve beszélgettek velük a rendőrség munkáját segítő állatokról, a rendőrlovakról és rendőrkutyákról is.

Nagy sikert aratott az ovis kvíz, amelyen az óvodások ügyesen megfejtették, hogy a közlekedési lámpáknál melyik a szabad, illetve a tiltójelzés.

Emellett rövid időn belül megtalálták a párokat a közlekedési táblákat ábrázoló memóriajátékban is. A legizgalmasabb program csak ezután következett: a kicsik megtekinthették a térfigyelő központot is, ahol többen megörültek egy-egy ismerős helyszín láttán.

A gyerekeket kísérő óvónő lapunknak elmondta: nagyon várták már a kicsik a látogatást. Az itt szerzett élményeket pedig soron következő közlekedésbiztonsági tematikus héten beszélgetéssel, rajzolással dolgozzák fel.

A program az udvaron zárult, ahol rendőrautókkal ismerkedhettetek meg a gyerekek, akik egy fényvisszaverő karkötőt, kitűzőt és néhány mesekönyvet is kaptak a rendőrkapitányság munkatársaitól. 

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben